Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Bokros Zágrábban is csomagolt

Igaz a hír, miszerint Zágrábban is persona non grata lett Bokros Lajos. A szakszervezetek után a horvát kormány is megelégelte áldásos közreműködését.


Dátum: 2002-07-22 12:20:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=2867
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:37:54.206750, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Bokros Lajos megerősítette, hogy nem marad tovább az új horvát kormány alakításával megbízott, korábban lemondott Ivica Racan miniszterelnök és a horvát kormány tanácsadója.

Döntésének oka az, hogy nincs kormány Horvátországban és nincs kivel dolgoznia. Nem szólt ugyanakkor arról, hogy hol és milyen munkakörben folytatja pályáját. Egyelőre szabadságra az Egyesült Államokba utazik.

Cáfolta azonban, hogy bárkivel is nézeteltérése támadt volna Zágrábban és ezért távozik ez év áprilisa óta betöltött tisztségéből. Éppen ellenkezőleg, bizonyos horvát felelős tisztségviselők megbecsüléssel vették körül és kitűnően együttműködött velük - mondta.

A volt magyar pénzügyminiszter áprilisban, azután, hogy a horvát miniszterelnök tanácsosa lett, a foglalkoztatottak jogainak szűkítését javasolta és erélyes szigorításokat szorgalmazott a közszférában, amiért akkor éles bírálatok érték és tüntetést is szerveztek a szakszervezetek az általa javasolt intézkedések bevezetése ellen.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek