Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Az MVSZ elnöke a népszavazásról

A Magyarok Világszövetsége egyhangúlag kiáll a határon túli magyarok kettős állampolgárságáért indított népszavazás igenje mellett - közölte a szervezet elnöke szombati budapesti sajtótájékoztatóján.


Dátum: 2004-11-20 16:00:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=31234
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:56:55.898925, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Patrubány Miklós elmondta: a világ 53 országának magyarságát tömörítő testület, amely ma délután tartja tisztújító ülését, azért támogatja az általa kezdeményezett referendumot, mert úgy látják: "a haldoklás évtizedei után eljött az újjászületés ideje a magyarság számára". Pungor József, kanadai református lelkész, az MVSZ Kárpát-medencén kívüli régiójának elnöke a népszavazásról azt mondta: a nemzeti sorskérdés felvetése végre válaszadásra kényszeríti a magyarországi politikai erőket. Reményét fejezte ki, hogy a "pozitív" válasz megteremtheti a magyarság egységét. Sárközy Csaba, szombathelyi magyartanár, az MVSZ Kárpát-medencei régiójának elnöke pedig azt mondta, bíznak abban, hogy december 5-én a sikeres népszavazást követően "a Kárpát-medencében megszólalhatnak a harangok" és nem lehet többé pártpolitikává tenni a nemzetpolitikát.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek