Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Elstartolt a gammakitöréseket vizsgáló műhold

Sikeresen elstartolt szombat délután a floridai Cape Canaveral-i űrközpontból a Swift amerikai csillagászati műhold, amely az úgynevezett gammakitöréseket fogja majd vizsgálni az elkövetkezendő két évben - jelentette be az amerikai űrkutatási hivatal, a NASA.


Dátum: 2004-11-21 11:32:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=31243
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:56:58.660915, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A 6,3 méter hosszú, 250 millió dolláros költséggel megépült űreszköz a Föld körül mintegy 600 kilométeres magasságban keringve fogja vizsgálni a gamma-felvillanásokat, és a tervek szerint mintegy 200 ilyen kozmikus jelenséget fog észlelni küldetése során. A gammakitörések a leginkább elfogadott elmélet szerint óriási energia felszabadulásával járó, igen gyors események: óriáscsillagok gravitációs összeomlásakor, fekete lyukak keletkezésekor, vagy neutroncsillagok, fekete lyukak egybeolvadásakor, esetleg neutroncsillagok felszínére hulló nagyobb mennyiségű anyag hatására következnek be. A felvillanások véletlenszerűek, és előre nem lehet kiszámítani, hogy az égbolt melyik szegletében lehet őket észlelni. Épp ezért a Swift egyik legfontosabb erénye a gyorsaság, azaz kameráival 20-75 másodpercen belül be tudja fogni a gammakitöréseket. Külön erre a célra létesített földi robotteleszkóp-hálózat veszi majd a műholdról érkező jelzéseket.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek