Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Lezuhant egy kínai repülőgép

Lezuhant vasárnap egy kínai utasszállító repülőgép, és csekély az esély arra, hogy a fedélzeten tartózkodó személyek közül bárki is túlélte volna a szerencsétlenséget - közölte a pekingi kormány.


Dátum: 2004-11-21 11:37:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=31245
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:56:59.267173, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A hírt megerősítették az ázsiai ország légihatóságai is. Egyelőre annyit tudni, hogy a gép Belső-Mongólia autonóm területen zuhant le nem sokkal azt követően, hogy felszállt Paotou város repülőteréről. Egy reptéri alkalmazott beszámolója szerint a gép a légikikötő közelében a Sárga-folyó egyik mellékfolyama mellett lévő parkba csapódott be. Egyelőre nem tudni, hogy pontosan hányan tartózkodtak a gépen. A korábbi híradások 47 személy valószínű haláláról számoltak be, de lehetséges, hogy ez az adat az utasok száma, és rajtuk kívül még a 3 főnyi személyzet is odaveszhetett. Jelenleg a mentőalakulatok a holttesteteket emelik ki a roncsok közül. Az utasszállító úti célja Sanghaj volt.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek