Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Gatyára vetkőztetett honvédség

A Honvédelmi Minisztérium tizennyolc millió forintért építtetett kutyaólakat a szolnoki repülőtéren, miközben a tárca, a korábban beígért honvédségi lakásokra mindössze 206 millió forintot fordít - hangzott el Simicskó István vasárnapi sajtótájékoztatóján.


Dátum: 2004-11-21 12:03:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=31247
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:56:59.863641, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


- Ha a tizenkét kutyaólra elosztjuk az erre fordított összeget, akkor kutyánként másfél millióba került a beruházás, ami a szűkös költségvetési keretet tekintve joggal mondható pazarlásnak - jelentette ki a politikus. Hozzátette: ha a 2005-ös költségvetést nézzük és az állomány tagjaira lebontjuk a szolgálati lakások építésére szánt 206 millió forintot, úgy fejenként 410 ezer forint jut egy főre.

- Az Állami Számvevőszék jelentéséből az is kiderül, hogy a honvédelmi tárcánál történő minden harmadik beszerzés szabálytalanul zajlott - emlékeztetett a Honvédelmi Bizottság alelnöke. Simicskó István említést tett a minisztériumnál várható értelmezhetetlen és logikátlan személycserékről is. Elmondta: Juhász Ferenc a költségkímélésre hivatkozik az átszervezések kapcsán, miközben egy új státuszt is létrehoztak.

- A miniszter sikeresnek nevezett stábján újabb alakításokat végez, miután felszámolta Magyarország védelmi-igazgatási rendszerét. Semmiféle logika nincs abban sem, hogy az eddigi kabinetvezető a honvédségi ingatlanok értékesítésével foglalkozik majd, miközben helyét a gazdasági helyettes államtitkár foglalja el, annál is inkább, mert a honvédelmi ingatlanok értékesítéséből egy fillér sincs lejegyezve a jövő évi költségvetésben. A közigazgatási államtitkár helyére is új embert hoz a miniszter, Fehér József pedig tanácsadó lesz - mondta a politikus. Megjegyezte: megkezdődött a honvédelem privatizációja, ami abból is látszik, hogy már 6,4 milliárd forint van a jövő évi költségvetésben a civil biztonsági cégeknek, akik a laktanyák őrzésével foglalkoznak majd.

fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek