Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Lop Stop helyett Lop Start

Magyar közbeszerzési tenderen magyar vállalkozó nem tudott győzni 1994 és 1998 között - jelentette ki Boros Imre. Az MDF-es politikus szerint az SZDSZ Lop Stop táblájának másik oldalán a Lop Start felirat van, amelyet kormányra kerülésükkor megfordítottak.


Dátum: 2002-07-22 14:46:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=2870
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:37:55.126367, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


"Ha baloldali kormány van hatalmon, akkor az utcai politizálást elítélik" - mondta Boros Imre az MDF gazdaságpolitikai kabinetének hétfői sajtótájékoztatóján. A politikus emlékeztetett az SZDSZ Lop Stop tábláira, amelyekkel Kuncze Gábor "bejárta az egész országot és különböző intézmények előtt tiltakozott". Ezekkel a táblákkal elsősorban azt kifogásolták, hogy a polgári kormány nem alkalmaz közbeszerzést az autópályaépítések során.

"Most az új kormánytól olyanokat hallunk, hogy az autópályák egyes részeit nem közbeszerzéssel kellene megépíteni, helyette meghívásos tárgyalásokat kellene végrehajtani" - mondta. Emlékeztetett: a meghívásos pályázatokra két osztrák és két olasz tulajdonú vállalatot hívtak meg.

"Ők olyan meghívásos pályázatot akarnak, ahol az eredmény eleve világos, meglepetés nem érheti őket és ahonnét a magyar vállalkozók ki vannak zárva" - vélekedett. "Az Európai Unió a magyar közbeszerzést a mai napig nem ismeri el uniókonformnak - így közbeszerzés alapján olyan tendert, amelyben uniós pénz is van, nem enged lefolytatni" - jelentette ki. A képviselő szerint ennek az az oka, hogy a közbeszerzési törvény jelenlegi formájában nem teljesíti a versenyegyenlőség kritériumait. Mint mondta, a közbeszerzési törvény felhasználásval ki lehet a versenyből szorítani potenciálisan odaillő versenyzőket.

"Hogy ez hogyan történik, azt 1994 és 1998 között pontosan láttuk - mondta. - Magyar közbeszerzési tenderen magyar vállalkozó nem tudott győzni. Ehhez a gyakorlathoz szeretne a kormány most visszafordulni" - vélekedett a politikus. Hozzátette: a polgári kormány nyíltan vállalta, hogy a magyarországi munkákban a magyar vállalkozókat kívánja előnyben részesíteni. "Ezért a nagy építkezéseknél nem alkamazta a közbeszerzést, hanem magyar vállalkozókat bízott ezzel meg" - emlékeztetett.

Boros szerint a két kormány között a különbség az volt, hogy az MSZP-SZDSZ kormány sem 1994 után, sem most nem ismeri el azt, hogy a magyar közbeszerzési törvény alkalmatlan arra, hogy egyenlő versenyfeltételeket biztosítson. A polgári kormány ugyanakkor felismerte ezt, de mert a változtatásra az uniós menetrend szerint nem volt módja, nyíltan felvállalta, hogy közbeszerzésen kívüli eljárásokkal magyar vállalkozókat hozzon előnybe.

A politikus elmondta: valószínűleg az SZDSZ a Lop Stop tábla "másik felét is megfestette, arra az esetre, ha kormányra kerülnek, és ezen a felén Lop Start van". Mint mondta: nyilvánvaló, hogy azokat a külföldi vállakozókat segítik, akik a közreműködésért külföldi számlákon fizetik ki a hálapénzeket. A képviselő kérdésre válaszolva elmondta: ezekre nincs bizonyítéka, de "erős gyanú él benne".

Boros Imre szerint fontos kérdés, hogy a közbeszerzési törvény harmonizációjára mikor kerül sor, és mikor ismeri el az új törvényt az Unió jogharmonizáltnak. Ez ugyanis az uniós tenderek bonyolítását is egyszerűvé tenné - vélekedett.

A magyar gazdák helyzetéről szólva a képviselő elmondta: folyik a tárgyalás az EU-val a mezőgazdasági fejezetről. Ezek során egyik fő kérdés, hogy milyen nagyságrendű mezőgazdasági terméket fogad be az Unió piaca vámmentesen, azaz milyenek lesznek hazánk termelési kvótái - fogalmazott.

Másik fontos kérdés, hogy "nagy baj van" a gabonapiacon. Kevés a termény - a szárazság miatt másfélmillió tonnával kevesebb a termény, ráadásul a kormány bejelentette, hogy európai típusú intervenciós árat alkalmaz a gabona felvásárlásakor. A 2300 forintos felvásárlási ár azonban szeptember 15-re érvényes - mondta. Az aratás viszont június végén kezdődik és július közepén befejeződik - emlékeztetett.

A családi gazdálkodóknak nincs tárolási lehetőségük, ezért a terményükért rögtön az aratás után várnák a pénzt. "Az állam azonban nem áll melléjük, és szeptemberig húzza a dolgot" - mondta Boros. A kistermelők végül a kereskedőknek adják el terményeiket, nyomott áron.

A politikus problémaként értékelte, hogy az intervenciós árat csak egy minőségi kategóriában hirdetik meg, így teret nyitnak a minősítési rendszerrel való visszaéléshez. Mint fogalmazott, ez nem uniós típusú gazdálkodás.

Boros szerint a gazdák uniós pénzére a jelenlegi társaságok tulajdonosai és a kormányzati adminisztráció más szektorai formálnak igényt. "Az egész mezőgazdasági politika a távlati uniós elképzelésekkel ellentétes irányban folyik" - jelentette ki Boros Imre.

www.mno.hu - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek