Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A viharciklon már Oroszországban van

Már Oroszországban okoz ítéletidőt az a viharciklon, amely csütörtökön alakult ki a Brit-szigetek térsége fölött. A ciklon hatására nagy területen havazik, a viharos szél sokfelé okoz hófúvást. A légörvény hátoldalán hideg levegő árasztotta el Közép-Európát is, ahonnan hózáporokról érkezik jelentés, a hőmérő higanyszála napközben is mindössze néhány fokkal emelkedik fagypont fölé.


Dátum: 2004-11-21 15:07:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=31255
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:57:02.315993, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Ezzel szemben Délnyugat-Európában anticiklon alakítja az időjárást. Arrafelé változóan felhős az ég, számottevő csapadék nem fordul elő, a legmagasabb nappali hőmérséklet általában 8 és 13 fok között, de az Ibériai-félszigeten 20 fok körül alakul. A következő 24 órában a Kárpát-medencébe eleinte továbbra is hideg, száraz, majd hétfőn a magasban már enyhe, nagy nedvességtartalmú levegő érkezik, így hideg éjszaka után hétfőn többfelé kell csapadékra számítani. Várható időjárás hétfő estig: Vasárnap csak időnként növekszik meg a felhőzet, legfeljebb néhol alakul ki hózápor. Éjszaka derült idő várható. Reggeltől nyugat felől erősen megnövekszik a felhőzet, de keleten még néhány órára kisüt a nap. A Dunántúlon a délelőtti óráktól, keleten délutántól többfelé várható kisebb csapadék: keleten havazás, nyugaton eleinte havazás, havas eső, majd eső. Az északnyugati szelet eleinte néhol még viharos lökések kísérik, majd délutántól mérséklődik a légmozgás. Hétfőn a déli szél időnként megélénkül. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -2, -7 fok között, északkeleten néhol -10 fok közelében várható. A legmagasabb nappali hőmérséklet hétfőn 0, +5 fok között valószínű.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek