Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Cenzúra a köztévében

A Magyar Televízió katolikus és protestáns egyházi műsoraiban nem kaphattak helyet a népszavazással és az egyházi intézmények finanszírozásával kapcsolatos egyházi megnyilatkozások. A köztelevízió illetékes vezetői a tiltással a szocialista diktatúra cenzúra-gyakorlatához tértek vissza - tartalmazza a Magyar Katolikus Újságírók Szövetségének közleménye.


Dátum: 2004-11-21 16:44:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=31257
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:57:02.910740, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az intézkedés antidemokratikus, korlátozza az alapvető emberi jogokat, s arról tanúskodik, hogy a Magyar Televízió vezetői nem ismerik sem a Magyar Köztársaság Alkotmányát, sem pedig a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996.

évi I. törvényt, a médiatörvényt. A Magyar Katolikus Újságírók Szövetségének álláspontja szerint a Magyar Televízióban a szakmaiság és a közszolgálatiság helyreállítása közérdek, s ennek megvalósulásáért, a televízió vezetősége mellett, komoly felelősség hárul a tulajdonosi testületként működő kuratóriumra, valamint az Országos Rádió és Televízió Testületre.

Magyar Katolikus Újságírók Szövetsége

Szikora József

OS - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek