Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Lendületben a kereskedők - tiltakozás az áfa igazságtalan zárolása miatt

Az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) tiltakozik a Pénzügyminisztérium áfa-visszafizetést késleltető döntése ellen és egyben ennek felülvizsgálatát kéri a tárcától. Az OKSZ hétfői közleményében emlékeztet arra, hogy a PM intézkedése miatt az APEH az idén nem utalhatja vissza az uniós beszerzések után bevallott és visszaigényelhető áfát.


Dátum: 2004-11-22 11:40:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=31275
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:57:08.361546, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A szövetség hangsúlyozza, hogy ez az intézkedés a kereskedelmi kis - és középvállalkozások számára különösen súlyos gondot okoz. A kereskedelem forgóeszköz finanszírozási igénye mellett a kisvállalkozások beruházásainak finanszírozása is veszélybe került a szervezet szerint, mivel a vállalkozások üzleti terveik kialakításakor számoltak az áfa visszaigénylésből származó forrással is. Hozzáteszik, hogy a kisvállalkozásoknál ennek súlya számottevő. A szövetség is indokoltnak tartja a fokozott ellenőrzést a visszaélések megelőzése érdekében, a teljes körű visszafizetési tilalmat azonban elfogadhatatlannak ítéli. Hangsúlyozzák, hogy az ellenőrző hatóságok előtt már korábban ismertté vált az uniós adószámot igénylők száma és összetétele, ezért rendszeresen végezhetik az ellenőrzéseket és folyamatosan engedélyezhetnék a visszautalásokat.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek