Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Karácsonyi meglepetés a gázár

A kormány bejelentése alapján januártól ismét jelentős gázáremelés várható. Kontur Pál, a Szövetség Munkás Tagozatának elnöke szombaton azt kérdezte a miniszterelnöktől, hogy a kiskeresetű emberek hogyan tudják kigazdálkodni az ezzel járó, jelentős mértékű plusz költségeket?


Dátum: 2004-11-22 13:48:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=31278
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:57:09.245109, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Még nehezebb helyzetben a kiskeresetűek

Kontur Pál emlékeztetett arra, hogy Gyurcsány Ferenc szeptember 10-én azt mondta Székesfehérváron egy lakossági fórumon, hogy nem lesz gázáremelés, gázárat csak az ellenzék akar emelni, mivel annyit beszélnek róla. Tegnap a kormány bejelente, hogy januártól 20 %-os gázáremelés várható. "Ön egy hiteltelen ember" - közölte. A Szövetség Munkás Tagozatának elnöke szerint újból a panelházakban bérből, fizetésből élő kiskeresetű embereket hozza nehéz helyzetbe a kormány, mivel havonta 3800-4000 forinttal emelkedik a fűtésszámlájuk. "Miből fizessék ezt ki? Ők nem gazdag emberek! Nekünk nincsen tartalékunk, a fizetésünk van, abból kell ezt kigazdálkodni" - hangsúlyozta. Gyurcsány Ferenc korábban egy kérdésre - amely azt firtatta, hogyan lehet megélni minimálbérből - azt válaszolta, hogy mások az igényeink. "Ennyire mások? Gyakorlatilag azt mondja ezzel, hogy ne fűtsünk, ne fürödjünk" - tette hozzá.

A miniszterelnök csak pénzben gondolkodik

A politikus feltette a kérdést Gyurcsány Ferencnek, hogy miért csak pénzben gondolkodik, miért nem az emberben? Október 23-án a Nagy Imre szobortól azt kérdezte a miniszterelnök: mondd Imre, mit tennél az én helyemben? "Mi kérdezünk téged, kedves seftes miniszterelnök Feri, mit ajánlasz? Honnan vegyük el azt a pénzt, amelyből a gázárat ki lehet fizetni? Mit tegyünk a karácsonyfa alá? A gázszámlát?" - kérdezte. A kormányszóvivő bejelentette, hogy kompenzáció bevezetésén gondolkodnak. Kontur Pál aláhúzta, hogy hiába a kompenzáció, az egyszeri emberek úgyis rosszul járnak a gázáremeléssel. "Nyilvánvalóan azért emelik a gáz árát, hogy ennek a hasznát betegyék a költségvetésbe, az óriási hiányt mérsékelendő, ugyanis nem képzelhető el, hogy megemelik a gáz árát, és ugyanannyit kompenzálnak. Az MSZP-SZDSZ kormány tevékenysége alatt lassan 50 %-al drágul a gáz" - közölte. Kontur Pál hangsúlyozta, hogy az ÁFA-kifizetések felfüggesztése mellett a tervezett gázáremelés is nagyon hátrányosan érinti a vállalkozókat, hiszen termékeikben már nem tudják megjeleníteni ezeket a magas költségeket.

szabad-europa.hu - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek