Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Elad, elvesz, árat emel az üzletember miniszterelnök

Önök elérték azt, hogy a magyar emberek befizetéseiből, a magyar emberek által kifizetett gázdíjakból, most egy külföldi multinacionális vállalat megvette a magyar gáznagykereskedelmet is - mondta hétfői interpellációjában Balla György országgyűlési képviselő.


Dátum: 2004-11-22 15:32:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=31285
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:57:11.463951, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Gyurcsány Ferenc kormánya ismét lendületes és bátran vesz el az emberektől. Gyurcsány üzletemberként csak a haszonra figyel. Eközben drasztikusan, 44 százalékkal megemeli a földgáz árát, új adókat vet ki, 25 százalékos áfával terheli meg a villanyszámát. Majd miután lendületesen elveszi az emberek pénzét, lendületesen mellébeszél, és lendületesen hozzájárul a MOL gázüzletágának értékesítéséhez, mindezt megfejelve jövőre lendületesen csökkenti a kompenzációra fordítható összeget - mondta Balla György hétfői interpellációjában.

A politikus felhívta a figyelmet az elmúlt időszak történéseire: a kormány hozzájárulásával egy külföldi multinacionális vállalatnak értékesítették a földgáz nagykereskedelmi üzletágat. Miközben Gyurcsány Ferenc a parlamentben azt ígérgette, hogy nem adják el az MVM Rt., amely a villanyáram nagykereskedelmet biztosítja, hozzájárult a másik stratégiai üzletág értékesítéséhez.

Balla György emlékeztetett arra, hogy még a Horn-kormány idején kiárusították az áram és gázszolgáltatókat, aminek következtében jelentősen megemelkedtek az árak.

- Önök eladtak, az emberek fizettek. Fizettek, mégpedig oly sokat, hogy az akkori vételár már jócskán megtérült, sőt haszon is akadt bőven. És ebből a haszonból az egyik akkori vevőnek már arra is futotta, hogy most megvásárolja a MOL gázkereskedelmi üzletagát. Önök elérték azt, hogy a magyar emberek befizetéseiből, a magyar emberek által kifizetett gázdíjakból, most egy külföldi multinacionális vállalat megvette a magyar gáznagykereskedelmet is - mondta Balla György.

A MOL elnöke máris áremelésről beszél, hiszen az idei nem egészen 150 dolláros import átlagár helyett jövőre már 205 dollárt látna szívesen - tette hozzá a politikus. Így dolgozik egy üzletember miniszterelnök: kiárusít és árat emel. Mindezt persze, ha kellően bátor és lendületes, akkor megfűszerezi egy kis megszorítással is. Mert bizony még a MOL elnöke is elismerte, hogy jövőre 70 milliárd forintra lenne szűkség a gázár kompenzációra. Ezzel szemben Gyucsány Ferenc jövő évi költségvetésében mindösszesen 28 milliárd szerepel.

- Miniszter úr támogatta-e a MOL Rt. gázkereskedelmének kiárusítását? Miért gondolja miniszter úr, hogy jövőre kevesebb is elég? Miért nem szerepel a jövő évi költségvetésben a gázár kompenzációhoz szükséges ősszeg? Ön is egyetért-e azzal, hogy a magántőke mindenek felett. A kiárusítást követően olcsóbb lesz-e jövőre a gáz, vagy újra drágább? Hány százalékos gázáremelésre számíthatnak az emberek jövőre? - kérdezte Balla György.

A kormány részéről Gaál Gyula, a gazdasági minisztérium államtitkára válaszában elmondta, hogy lehangolónak, sértőnek tartja a valótlan állításokat. Felhívta a figyelmet arra, hogy az elmúlt másfél évben a lakossági gázáremelkedés csupán 19 százalékos volt, ezért nem tudja, miről beszél a képviselőtársa. A kiárusítás tényét visszautasította.

Beszéljünk a tényekről államtitkár úr, mondta Balla György, majd emlékeztetett arra, hogy 2002-ben 40,50 forint volt a gáz ára most pedig 58,55 forint, ami 44 százalékos áremelkedést jelent.

A polgári kormány egyetlen egy darab MOL-részvényt sem adott el, és nem járult hozzá egyetlen gázkereskedelmi üzletág értékesítéshez sem - mutatott rá a politikus, aki nem fogadta el az államtitkár válaszát.

fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek