Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Életveszélyessé vált lakóházak Kunhegyesen

Több mint száz lakóház sérült meg az orkánszerű széllel együtt járt viharban a Szolnok megyei Kunhegyesen; kilenc életveszélyesen megrongálódott épületből a lakókat ki kellett költöztetni - mondta a település jegyzője hétfőn az MTI-nek.


Dátum: 2004-11-22 15:50:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=31286
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:57:11.752247, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A pénteki vihart követően kilenc ház közül hatnak a lakói rokonoknál, míg fennmaradt háromé az önkormányzat közreműködésével a városi kollégiumban kaptak ideiglenes szállást - közölte Rentzné Bezdán Edit.

Hozzátette: az önkormányzat nem tudja pénzbeli gyorssegélyben részesíteni a kárt szenvedetteket, ráadásul tovább nehezíti a helyreállítást, hogy a károsultak közül csak 15 ház tulajdonosa rendelkezik biztosítással.

Az építőanyag beszerzéséhez cserép- és téglagyártó cégekhez fordultak segítségért, és pénzt remélnek a Belügyminisztérium erre a célra szolgáló alapjából - mondta.

Közölte: a legfontosabb helyreállítási teendőkből a helyi vállalkozások alaposan kivették a részüket, annak ellenére, hogy nem tudják, mikor kapják meg munkájuk ellenértékét.

A péntek délután több mint 100 kilométeres óránkénti széllökésekkel kísért vihar a kisváros egy részén végzett tarolást, egyes házak cserép- illetve palatetejét szinte teljes egészében letépte. Sok helyen tetőcserepek lazultak meg, kémények dőltek le, fák törtek ketté az orkánszerű szélben.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek