Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A privatizáció áldozata lesz a Nyírő Gyula kórház?

Az Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet privatizálásának terve állhat a főváros vezetésének azon szándéka mögött, hogy a Nyírő Gyula kórházat pszichiátriai-neurológiai szakkórházzá alakítsa - közölte a Fidesz-MKDSZ fővárosi frakciójának vezetője hétfőn Budapesten.


Dátum: 2004-11-22 15:54:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=31287
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:57:12.050833, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Ha valaki megveszi az intézetet, akkor a betegellátást áttelepíti a Nyírő Gyula kórházba, eleget téve ezzel a szerződésben vállalt ellátási kötelezettségének. Ugyanakkor az ingatlan szabaddá válik és az egészségügyből kivonható lesz, így "akár lakópark vagy kastélyszálló létesíthető ezen a gyönyörű telken" - mondta a kórház bejáratánál tartott sajtótájékoztatón Kupper András.

Hozzátette: a pszichiátriai intézet példája igaz az ország más, jelentős ingatlant és egyéb vagyont tartalmazó intézményeire, amelyeket, ha privatizálnak, az új tulajdonosok másképp is hasznosíthatnak, és "a pénz nem a betegek ellátására fordítódik, hanem a profitorientált tőkét fogja gazdagítani".

Mikola István, az Orbán-kormány volt egészségügyi minisztere szerint több hullámban történik kísérlet az intézet eladására. Példaként említette, hogy a szaud-arábiai hercegnek is felajánlották megvételre, két másik egészségügyi intézménnyel együtt.

Közölte: a magánosítási szándékot jelzi az is, hogy a Bankár Rt. nevű cég tervet készített arról, miként lehetne értékesíteni az intézet sok milliárd forint értékű ingatlanját úgy, hogy a betegellátás ne szenvedjen kárt. "Nem engedjük az Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézetet, nem engedjük az itt fekvő lelki betegeket kiszolgáltatott helyzetbe kerülni" - hangoztatta.

Véleménye szerint nem csak az intézetet érintik a magánosítási törekvések, hanem Gyöngyösön és Szegeden is "kórházeladási kísérleteket" látnak, valamint azt, hogy több intézményben "robbanásszerűen" megindult az egészségügyi vagyonvesztés.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek