Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A kutyafáját: Kutyaólak másfél millióért

Simicskó István hétfőn a parlamentben arra hívta fel a figyelmet, hogy a honvédelmi tárca költségvetésében a fontos dolgok egyre hátrébb kerülnek, hiszen a szolgálati lakásokra mindössze 206 milliót költenek, miközben a szolnoki repülőtéren több, mint 18 millió forintért épatettek tizenkét kutyaólat, s az épületkomplexumot be sem vakolták, tetejét pedig hullámpala borítja.


Dátum: 2004-11-22 16:52:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=31298
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:57:15.324714, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


- Kiket részesít előnyben a tárca? Arányos-e, egy ilyen kiadás? - tette fel a kérdést a képviselő.

Ivancsik Imre államtitkár válaszában azt mondta, ezek nem sima kutyaólak, hanem egy olyan komplexum, amiben az ellátó személyzet kényelme is biztosítva van. Az építtetés közbeszerzéssel történt, és a tárca a legolcsóbbat választotta, ami az államtitkár szerint arányos összeg.

Simicskó István viszontválaszában megjegyezte: baj van az arányokkal, hiszen a kormányzati számítások soknak vélik azt a 168 ezer forintot, amibe állításuk szerint egy új magyar állampolgárság kerül.

- Nagyobb gondoskodással kellene elkölteni az adófizetők pénzét - jegyezte meg a politikus.

Ivancsik Imre ezután újra csak azt emelte ki, hogy arányosnak tartja a beruházást.

***

Összevissza beszélnek a miniszterek

Miért hivatkoznak Debrecen példájára a kórházprivatizáció kapcsán, amikor szóba sem jöhet ilyesmi, Debrecenben nem értékesítenek egészségügyi vagyont és egészségügyi szolgáltatást - kérdezte Kósa Lajos országgyűlési képviselő, Debrecen polgármestere.

Debrecen önkormányzatának nincs kórháza, ahhoz, hogy egy egészségügyi intézményt privatizálni tudnánk előbb, venni kellene egyet. Az egyik a megyei önkormányzat tulajdonában van, amiről valóban az hallik, hogy privatizálják, a másik az Orvostudományi Egyetem klinikája, az egészségügyi minisztérium alá tartozik - mondta a politikus.

Hogy lehet, hogy ilyen ügyben ekkora butaságot mond a kormány egy minisztere? - tette fel kérdését Kósa lajos.

Rácz Jenő egészségügyi miniszter válaszában elmondta, hogy amikor erről a kérdésről Hiller István nyilatkozott az a népszavazás első kérdésével volt kapcsolatos. A privatizáció szó adott esetben nemcsak tulajdoni, hanem működtetési privatizációt is jelent. Példaként említette, hogy Debrecenben a járóbeteg szakellátás területén működtetési privatizáció történik.

Kósa Lajos viszontválaszában elmondta, hogy bár a kérdésére nem kapott választ, a miniszter által elmondottakból kiderül: azért beszélnek ilyen módon a miniszterek, mert fogalmuk sincs a szavak jelentéséről.

- A MÁV egy privatizált vállalat, mert vállalati formában működik, de az állam a tulajdonos? - kérdezte a politikus.

***

Az egyházi műsorokat is cenzúrázzák

Semjén Zsolt a vallásszabadság megsértését nehezményezte a kormány részéről. A képviselő kifogásolta, hogy a közszolgálati televízióban az egyházi műsorokban sem hangzott el a katolikus, illetve a református egyház nyilatkozata az egyházi iskolák ellehetetlenítéséről, illetve az "igen" szavazat szorgalmazásáról a kettős állampolgárságra.

Ilyen példa utoljára a áci korszakban volt, amikor tiltották az egyházi nyilatkozatokat zsidó honfitársaink védelmére, illetve a kommunista diktatúra alatt - mondta a politikus.

Vass Lajos államtitkár azt mondta, hogy a műsorszerkesztés nem tartozik a kormány hatáskörébe az egyházi műsorok tekintetében sem.

***

Kétmilliót nyer a szocialista képviselő

Deák András fideszes honatya Kapolyi László szocialista képviselőről szólva elmondta, hogy a politikus napi kétmillió forintot nyer, az állam pedig ugyanannyit veszít egy rendelet elmulasztása miatt, az energiaimport területén.

Gaál Gyula államtitkár közölte, hogy nincs még pontos adat az idei befizetésről és visszaigénylésről, de paksi atomerőmű után szerinte Kapolyi László adja a legolcsóbb áramot a termelőknek.

***

Miért negligálják a polgári sajtót?

A kormány diszkriminálja a polgári sajtót - mondta Homa János az Országgyűlés hétfői ülésén.

A Magyar Hírlap írta meg, hogy a balatonőszödi informális kormányülésen született döntés arról, hogy a Hír TV, a Magyar Nemzet és a Heti Válasz ne kapjon tájékoztatást a kormánytól, illetve a Népszabadság maximálisan kiszolgálásáról - tette hozzá.

Az ilyen diszkrimináció sérti az alkotmányos alapjogokat - jelentette ki Homa János, majd feltette a kérdést: miért negligálják a polgári sajtót?

Gál J. Zoltán miniszterelnöki hivatali államtitkár azt mondta, hogy semmilyen döntés nem született a jobboldali sajtó diszkriminálásáról.

fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek