Tanácskozást kezdtek az Irakkal szomszédos országok külügyminiszterei
Megbeszélésre ültek össze az Irakkal szomszédos országok külügyminiszterei hétfőn az egyiptomi Sarm-es-Sejkben, ahol kedden kezdődik az Irak jövőjének fő kérdéseiről szóló értekezlet.
Dátum: 2004-11-22 17:24:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=31300
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:57:15.935806, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A házigazda Egyiptom külügyminiszterén kívül Irak, Irán, Jordánia, Kuvait, Szaúd-Arábia, Szíria és Törökország diplomáciájának vezetője kezdett tanácskozást az egyiptomi üdülőhelyen. A fő napirendi pont az országok Irakkal közös határának erősítése, hogy megakadályozzák terroristák beszivárgását a harcok dúlta országba.
Megérkezett Sarm-es-Sejkbe Colin Powell amerikai és Macsimura Nobukata japán külügyminiszter, s ott van már Abdel-Váhed Belkazíz, az Iszlám Konferencia Szervezetének (OIC) főtitkára és Asraf Dzsehangir Kázi, az ENSZ iraki különmegbízottja is.
Faruk as-Saraa szíriai külügyminiszter a helyszínen bejelentette, hogy kedden, még a konferencia előtt tárgyal amerikai kollégájával, Colin Powell-lal.
MTI - fideszfrakcio.hu