"Ahogy azt a határon túliak kérik"
A Fidesz álláspontja a kettős állampolgárság kérdésében teljesen egyértelmű: állampolgárságot kell adni a határon túli magyaroknak, mégpedig úgy, ahogy a határon túli magyarok kérik - jelentette ki Révész Máriusz arra reagálva, hogy az MSZP álláspontjának tisztázására szólította fel a Fideszt.
Dátum: 2004-11-22 18:11:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=31303
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:57:16.870581, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Révész Máriusz, a Fidesz szóvivője az MTI-nek elmondta, "a Fidesz álláspontja ebben a kérdésben teljesen egyértelmű: állampolgárságot kell adni a határon túli magyaroknak, mégpedig úgy, ahogy a határon túli magyarok kérik".
Mint mondta, a határon túli magyarok azt kérik, hogy járjon állampolgárság, de semmi olyan juttatást, egészségügyi, szociális ellátást nem kérnek, amely az áttelepülésre ösztönözne.
A szóvivő azt mondta: Magyarországon jelenleg is többféle állampolgárság létezik, ugyanis azok a kettős állampolgároknak, akiknek nincs Magyarországon lakásuk, nem rendelkeznek választójoggal, és azok, akik nem fizetnek társadalombiztosítási járulékot, nem kapnak egészségügyi ellátást.
MTI - fideszfrakcio.hu