Fapados áldozat
A fapadosok közötti ádáz versenynek a hét végén áldozatául esett az olasz Volare légitársaság: beszüntette járatainak indítását és a jegyeladást. A Volare jelentős cég: 2 ezer embernek adott munkát és körülbelül 200 ezer utas ügyfele van.
Dátum: 2004-11-22 19:19:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=31306
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:57:17.739863, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Már hétfőn két másik olasz légitársaság jelezte, hogy megkaparintaná a csődbe ment társaságot, amelynek irodáiban eközben a több évre visszamenő elszámolásokat vizsgálta az olasz pénzügyi rendőrség. A légitársaság adósságai 300 millió euró körül lehetnek. Valószínű, hogy nem engedi meg a társaság pénzügy katasztrófáját az olasz gazdasági kormányzat, hanem csődvédelemmel a Parmalat mintájára mentőakciót szervez életben tartására. Erről, pontosabban az ezer főnél több embert foglalkoztató vállalatok teljes összeomlásának elkerülésére tavaly törvényt hozott az olasz parlament. A Volare legnagyobb részvényese 38,6 százalékos részesedéssel egy argentin üzletember.
MTI - fideszfrakcio.hu