Pokolgépet találtak egy utasszállító gépen Irakban
Házi készítésű pokolgépet találtak hétfőn egy iraki belföldi járaton közlekedő utasszállító repülőgépen - közölte a bagdadi amerikai nagykövetség.
Dátum: 2004-11-23 07:10:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=31311
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:57:19.231295, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A külképviselet ezért felszólította az arab országban tartózkodó amerikai állampolgárokat, hogy jól gondolják meg: úti céljuk eléréséhez repülőgépre szállnak-e. Egyelőre nem derült ki, hogy a szóban forgó gép hol tartózkodott, és éppen megérkezett-e, vagy felszállásra készült volna. A közlemény mindenesetre jelezte: a bagdadi nemzetközi repülőtéren megerősítették a biztonsági intézkedéseket.
A légikikötőt egy hete adták ismét a forgalomnak. November 8-án azért zárták be, mert nagyszabású amerikai vezetésű támadást indítottak a Bagdadtól 50 kilométerre nyugatra lévő Fallúdzsa ellen, hogy a városból kifüstöljék a szélsőséges szunnita felkelőket.
Az iraki zendülők gyakran nyitnak tüzet az iraki fővárosból induló vagy oda érkező légi járatokra. Júniusban rálőttek egy C-130-as típusú ausztrál katonai szállítógépre. Az incidensben egy amerikai utas meghalt, és a légi jármű visszafordulásra kényszerült.
MTI - fideszfrakcio.hu