Papírforma az autópálya- és autóút-építéseknél
A július 18-i Magyar Nemzet értesüléseinek megfelelően bejött a papírforma az autópálya-építéseknél. Úgy tűnik, a közbeszerzés nélküli, zárt, meghívásos tenderről már előre lehetett tudni, kik nyernek.
Dátum: 2002-07-22 17:57:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=2876
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:37:57.108152, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Magyar Nemzet múlt heti számában pontosan hírül adta, hogy az M3-as autópálya Polgár-Görbeháza közti szakaszát a francia Egút Rt., az M7-es Becsehely-Letenye közti szakaszát a Betonút Rt. (ez a legrövidebb szakasz), az M7 Balatonszárszó-Ordacsehi közti szakaszát az osztrák Strabag és a francia Hídépítő, míg az M70-es autóút Letenye-Toronyszentmiklós közti szakaszát szintén a Strabag Hídépítő Konzorcium nyerte el. E, legutóbbi esetben a Magyar Nemzet kissé tévedett, hiszen elfelejtette megjelölni a Hídépítőt.
Az MSZP és az SZDSZ rendszeresen és agresszívan támadta az Orbán-kormányt, amiért közbeszerzés nélkül adtak minden autópálya-építést a magyar Vegyépszernek, mely most egy métert sem építhet.
A Fidesz szerint mivel most külföldieket bíznak meg az építéssel, hiába olcsóbb a munka - a pénz egy része nem marad az országban, így nagyobb a veszteség. Áder János, a Fidesz frakcióvezetője július 19-i sajtótájékoztatóján megjegyezte: "Vélhetően van igény arra, hogy ezt az árengedményt később kompenzálják, ahogy az 1994 és 1998 között is gyakorlat volt."
Utalt rá, hogy az MSZP és az SZDSZ ördögtől való gonosz cselekedetként tüntette fel a közbeszerzési eljárások mellőzését, miközben 1994 és 1998 között egyetlen kilométer autópálya sem épült közbeszerzési eljárás keretében. Leszögezte: nem az eljárás az elsődleges. "Arra kérjük a kormányt, hogy a gyorsaságot, az olcsóságot, a minőséget és a magyar vállalkozók előnyben részesítését tekintse alapelvnek, ahogyan az elmúlt négy évben jellemző volt" - mondta Áder János."
Bárándy Péter igazságügy-miniszter a közbeszerzésekkel kapcsolatban az [origo]-nak azt mondta: "Nem lesznek viták, meggyőződésem, hogy közbeszerzéssel fog eldőlni az autópálya-építés." Hozzátette, hogy a kormány úgy döntött, hogy az üvegzseb-program elfogadásáig csak nemzetbiztonsági veszély esetén tekinthetnek el a közbeszerzésekről. A Gazdasági Minisztériumtól az [origo] ígéretet kapott, hogy Csillag István miniszter hamarosan reagál Bárándy nyilatkozatára.
Az mindenesetre leszögezhető, hogy a gazdasági miniszter szómágiája ellenére sem valósult meg a közbeszerzés. Bárándy Péternek szerdáig még van ideje, hiszen csak a Nemzeti Autópálya Rt. közgyűlésén születhet meg a végső döntés.
MTI - [origo] - fidesz.hu