Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Ukrajnában is választási csalások voltak - a katonaság elbarikádozta Kijevet

Rendkívüli ülést tart ma a kijevi parlament, hogy megvitassa az elnökválasztás második fordulójával kapcsolatos panaszokat. A fővárost nem tudják megközelíteni azok az emberek, akik vidékről indultak el tüntetni buszokkal és autókkal. A katonaság minden Kijevbe vezető utat lezárt.


Dátum: 2004-11-23 09:30:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=31320
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:57:21.910732, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Viktor Juscsenko Nyugat-barát ellenzéki elnökjelölt és szimpatizánsai kérésésre ma rendkívüli ülést tart a kijevi parlament, hogy megvitassa az elnökválasztás második fordulójával kapcsolatos panaszokat. A hivatalos szavazatszámlálás szerint ugyan a Leonyid Kucsma távozó elnök utódjául kiszemelt Viktor Janukovics kormányfő nyerte meg az elnökválasztást, de Viktor Juscsenko ellenzéki jelölt csalásokra hivatkozva nem hajlandó elismerni a Központi Választási Bizottság (CVK) által közzétett eredményt és támogatói engedetlenségi mozgalomra szólították fel Ukrajna népét. Az ellenzék azt akarja elérni, hogy a törvényhozás nyilvánítsa ki bizalmatlanságát a központi választási bizottsággal szemben.

Az utro.ru értesülései szerint a vidékről Kijevbe tartó ellenzéki tüntetők nem tudnak bejutni a Fővárosba, ugyanis a katonaság minden oda vezető utat lezárt. Csak a kijevi rendszámmal ellátott autókat és buszokat engedik be a városba. A lenta.ru tudósítója úgy tudja: a lembergi vasutakat is elbarikádozták a hatóság emberei, hogy az ellenzéket támogató utasok ne tudjanak eljutni a fővárosba. A hideg és az áram kikapcsolása ellenére az éjjel közel három ezer demonstráló kinn maradt a főtéren.

A vasárnapi, második fordulóban Viktor Juscsenko ellenzéki jelölt a legfrissebb hivatalos részeredmények szerint a szavazatok 99,38 százalékának feldolgozása után 46,40 százaléknyi, Viktor Janukovics kormányfő pedig 49,42 százaléknyi voksot kapott.

Juscsenko az ellenzéki tömörülés sajtóközpontjában tartott korábbi tájékoztatón kijelentette: kétségkívül győzni fognak, és nem hisznek a bizottságnak. - Békés eszközökkel és az alkotmány adta lehetőségeinkkel élni fogunk, és nem hagyjuk becsapni magunkat - mondta. Juscsenkóék felhívták az Európai Parlament, az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet, az Európai Unió és a legtöbb európai állam kormánya és parlamentje figyelmét arra, hogy Ukrajnában megsértik a szabad választáshoz való alapvető állampolgári jogot.

A tüntetések egyébként más ukrán városokban is folynak, így például Lembergben, Sztríjben, Drogobicsben és Cservonogradban is. Lemberg és Ivano-Frankivszk városi képviselő-testülete közleményben jelezte: Juscsenkot tartja az új elnöknek, ezért követelik a választási bizottság által kihozott eredmények törlését. A kijevi városi vezetés pedig felszólította az ukrán parlamentet, hogy a törvényhozás ne ismerje el az elnökválasztás hivatalos eredményét. A Hír TV-ben elhangzott: Kárpátalján a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség támogatta ellenzéki jelölt nyerte az ukrán elnökválasztást, ezúttal a magyar többségű választókörzetben is.

A vasárnapi voksolás - akárcsak az első forduló - a nemzetközi megfigyelők szerint sem felelt meg számos európai demokratikus normának, sőt Richard Lugar, az amerikai szenátus külügyi bizottságának elnöke, aki a Fehér Ház képviselőjeként követte figyelemmel a szavazást, hétfőn egyenesen az ukrán hatóságokat bírálta az előre megszervezett és összehangolt visszaélések és csalások miatt.

Tegnap este Kijev főterét több százezer fiatal foglalta el, sátrak százait verték fel az úttesten. A sátorverés hagyományos ukrán tüntetési mód: így követelték 1990-ben a függetlenség kikiáltását is az ukrán fiatalok, s 2000 decemberében ismét sátorvárossal tiltakozott az ellenzék a Georgij Gongadze újságíró meggyilkolása és a Kucsma-rendszer visszaélései ellen. Most a sátrakon az "Ukrajna Kucsma nélkül" feliratok helyett "Juscsenko a népért, a nép Juscsenkóért" olvasható. Leonyid Kucsma elnök szombat esti televíziós beszédében figyelmeztetett: elnöksége tíz éve alatt nem engedte meg az instabilitást, és Ukrajnában most sem lesz forradalom.

A gazeta.ru tudósítója szerint a tegnapi választások botrányosan, sőt már-már háborús helyzethez hasonlóan zajlottak. Ternopol városában például négy iskolában, ahol a szavazóköröket alakítottak ki, robbanószerkezeteket találtak, amelyeket ártalmatlanítottak, ám a "malőr" miatt mintegy 13 ezer lakos nem tudott szavazni. A vinnyicai járásban Molotov-koktélhoz hasonló robbanószert találtak a szavazók. Egy Toporovka nevű faluban (csernovicki járás) ismeretlenek higanyt öntöttek szét a szavazóhelyiségeknél, ezért a polgárok itt sem tudták leadni voksaikat.

A cserkaszi járásban megöltek egy rendőrt, aki a szavazóurnákat őrizte, Juscsenko egyik megfigyelőjét pedig csaknem életveszélyesen bántalmazták. Szmela városában egy másik hatósági embert álarcos huligánok verték és kötözték meg.

A luganszki járásban az ellenzéki irodához több autóval, lángszóróval felfegyverzett férfiak érkeztek és használták is puskájukat. A támadás következtében két személy megsérült az ellenzék részéről, és a támadók közül is egy. Mindannyiukat kórházba szállították.

Tar Zsuzsanna, mno.hu

fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek