Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Ismét lesz Magyar Hírlap

Megvásárolta a Magyar Hírlap kiadói jogait a Ringier Kiadói Kft.-től az A Pont MH Kiadói Kft., amelyben a napilap korábbi munkatársai által alapított cég az egyik tulajdonos - közölte Szombathy Pál főszerkesztő kedden az MTI-vel, megemlítve: így nem jelenik meg többet a két hete a volt hírlaposok által indított A Pont.


Dátum: 2004-11-23 11:28:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=31329
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:57:24.590554, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az egykori Magyar Hírlap 85 fős stábjával szemben 45 belső munkatárssal és "nagy külső beszállítói körrel" képzelik el az új Magyar Hírlap működését, mondta el a régi-új főszerkesztő.

Tájékoztatása szerint "jóval kisebb, rugalmasabb szervezet lesz", amely a lapot előállítja, de a nyomdaváltás (az A Ponthoz hasonlóan az Adoc-Interprint készíti az újságot) is olcsóbbá teszi az előállítást.

Számadatok közlése nélkül Szombathy Pál annyit mondott, mindez "nagyon komoly megtakarításokat eredményez", amelyek nyomán "versenyképesnek és ígéretesnek" látják a szerdától 20 oldalon, az A Ponttal azonos formátumban megjelenő az új kiadványt.

"A függetlenség ára 150 forint" - közölte arról, mennyibe kerül majd a Magyar Hírlap, amelyet "a forradalmi küldetését befejező" A Pont szerkesztőségének otthont adó Fehér úti komplexumban készítenek.

Papp Béla, a Ringier Kiadói Kft. ügyvezetője elmondta: a szerződés részeként az előfizetői listákat, valamint a Magyar Hírlap Online-nal kapcsolatos jogokat is értékesítették.

Közlése szerint egyelőre megtartották az újsághoz kapcsolódó kiadványok (például a száz leggazdagabb, legsikeresebb magyar, a legfeltörekvőbb fiatalok listáját tartalmazók) jogait, amelyek értékesítéséről tárgyalnak.

A felek az MTI-hez kedden eljuttatott közleményükben a vételárról csak annyit közöltek, hogy az eddigi tulajdonos értékén adta el a kiadói jogokat a "több mint százmillió forintos szerződés" keretében.

A Ringier egyik, neve mellőzését kérő vezetője annyit elmondott, a vételár közel van ahhoz a 120-150 millió forintos összeghez, amelyre korábbi sajtóhírek szerint a tulajdonos az újságot értékelte.

Papp Béla október végén jelentette be, hogy az utóbbi években felhalmozott veszteség miatt megszüntetik a Magyar Hírlapot. "Minden erőfeszítés dacára nem sikerült a példányszámot növelni" - mondta, megjegyezve, hogy a lap 2001 óta felhalmozott vesztesége megközelíti a kétmilliárd forintot.

Az első közlések szerint az újság november 6-án jelent volna meg utoljára, ám egy nappal korábban Papp Béla azt jelentette be, a szerkesztőség és a társaság közötti vita miatt a múlt szombati szám már nem kerülhet nyomdába.

Szombathy Pál, a Magyar Hírlap volt főszerkesztője a következő hét elején jelentette be, hogy a szerkesztőség tagjainak zömével - A Pont néven, európai hírlap alcímmel - új lapot indítanak; annak mutatványszáma november 9-én jelent meg.

A Ringier négy éve vásárolta meg a Magyar Hírlap Rt.-t, amelyet 2003 végén kezdett beolvasztani a társaságba.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek