"Nagy a jólét": a kormány elengedne 120 millió dollárnyi iraki adósságot?
Magyarországnak még nincs határozott álláspontja az iraki adósság elengedésével kapcsolatban, a Pénzügyminisztériumban még tanulmányozzák a kérdést - mondta Pichler Ferenc. A sajtófőnök elmondta, hogy Magyarországgal szemben mintegy120 millió dollár iraki kötelezettséget tartanak nyilván. Bulgária és Románia hallani sem akar róla, hogy elengedjék Irak adósságát.
Dátum: 2004-11-23 12:12:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=31333
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:57:25.757638, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A 19 országot tömörítő Párizsi Klub a hétvégén a vele szemben fennálló 38,9 milliárd dollár iraki adósság 80 százalékát elengedte, aminek végrehajtására három ütemben kerül sor 2008-ig. A Párizsi Klub egyben felszólította a többi hitelezőt, hogy hasonlóan járjon el. Irak külfölddel szemben fennálló tartozását 120 milliárd dollárra becsülik. Egyes számítások szerint Irak a Párizsi Klub tagjain kívül más országoknak, köztük arab államoknak mintegy 60 milliárd dollárral, magánhitelezőknek legalább 20 milliárd dollárral tartozik.
Bulgária és Románia illetékesei már nyilatkoztak: továbbra is mindent megtesznek annak érdekében, hogy viszontlássák azt a több milliárd dollárt, amivel Irak tartozik a két országnak. Bulgária 1,75 milliárd dollár, Románia 1,8 milliárd dollár iraki követelést tart nyilván. Mindkét ország késznek mutatkozik arra, hogy átütemezze az iraki adósságot, de elutasítja a részbeni elengedésre vonatkozó javaslatot.
MTI - fideszfrakcio.hu