Életképtelen települések? Aláírásokat gyűjtenek a kisiskolák megmentéséért
A kistelepülések és a kisiskolák sorsával, helyzetével kapcsolatos konferenciát szerveznek holnapután Szebényben. A szervezők eredeti terve a helyzetértékelés volt, ám megtudván, hogy jövőre ismét kurtább lesz a költségvetésük, országos aláírásgyűjtést kezdeményeztek.
Dátum: 2004-11-23 13:26:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=31339
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:57:27.574752, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Käszné Lebő Zsuzsanna, az újmohácsi iskola igazgatónője fogalmazta meg azt a petíciót, amelyet csütörtöktől nemcsak Baranyában terjesztenek majd, hanem minden aprófalvas megyében. Lényege: a tárca által kialakított jövő évi oktatási normatívák a fűnyíróelv alapján, pusztán pénzügyi szempontból minden kisiskolát letarolnak, félrerúgva az Alkotmányban lerögzített esélyegyenlőséget. Tény ugyanis, hogy jövőre még kevesebb pénzt jut nekik mint eddig. A petíció címzettje Gyurcsány Ferenc miniszterelnök.
Az újmohácsi pedagógus lapunknak elmondta, visszautasítják továbbá a tárca minden alapot nélkülöző vélekedését, miszerint a kisiskolák képtelenek minőségi oktatásra. Hasonlóképpen vélekedik a szebényi fórumot szervező Vágási Margit, a "Kincsestár" közhasznú egyesület elnöke is. Szerinte sem kérdőjelezhető meg az, hogy a kislétszámú csoportokban sokkal hatékonyabb az oktatás. A petíció tétje a legapróbbak helyben tanításának lehetősége.
- Elismertük, hogy a felső tagozatosok számára szaktantárgyi és szaktantermi okokból jobb a központi körzeti iskola - mondta az elnök -, de ezzel legyen vége a kisiskolák megnyirbálásának.
Hún László szebényi polgármester szerint a helyzet mára már olyannyira kritikussá vált, hogy az iskolák megmentésének lehetősége elúszni látszik. Véleménye szerint az aprófalvak esetében pozitív megkülönböztetésre, plusztámogatásra van szükség.
Bősz Zoltánné lovászhetényi pedagógus tisztában van azzal, hogy a helyi iskola végét járja. Ám úgy véli, ha megszűnik, a szülőfaluhoz való kötődés szűnik meg. A szülőkkel való napi párbeszéd, a differenciált képességfejlesztés, az érzelmi biztonság a legfontosabb ahhoz, hogy egy kisgyerek a felsőbb évfolyamokon megfelelő alapokkal és magabiztosan folytathassa tanulmányait. Mindezt helyben biztosítani tudják.
Részlet a felhívásból
"Kérjük, hogy a kormány vidékfejlesztési programok kidolgozásával, és végrehajtásával segítse felzárkózásunkat Magyarország fejlett régióihoz. Segítse oktató-nevelő munkánkat, hogy az itt élő gyermekek biztos alapokkal folytathassák tanulmányaikat, nem kiszakítva őket a számukra biztonságot jelentő környezetből. Szeretnénk élni önrendelkezési jogunkkal, és magunk eldönteni, hogy milyen formában, mely településekkel társulva teszünk eleget törvényi kötelezettségünknek: az óvodai nevelés és az alapfokú oktatás biztosításának."
Forrás: Dunántúli Napló