Cenzúra az MTV-ben? - a MEÚSZ tiltakozik
A Magyar Elektronikus Újságírók Szövetsége (MEÚSZ) felszólítja az Országos Rádió és Televízió Testület vezetőit, a Magyar Televízió csonka kuratóriumi elnökségét és az Országgyűlés Kulturális Bizottságának tagjait, hogy kezdeményezzenek vizsgálatot a Magyar Televíziónál azokban az ügyekben, amelyek felvetik a cenzúra gyanúját.
Dátum: 2004-11-23 16:16:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=31358
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:57:33.351239, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Több történelmi egyház szerint az MTV szerkesztői önkényesen kivágnak olyan részeket vallási műsoraikból, amelyek a kettős állampolgárságról szólnak. Amennyiben ez így történik, a MEÚSZ szerint megvalósul a cenzúra. A rendszerváltás nagy eredménye volt, hogy a közszolgálati médiumoknál megszüntették az előzetes lehallgatásokat és megnézéseket, ehelyett a felelős szerkesztés elve érvényesült, ami kizárja a cenzúrát, hiszen a műsorkészítők vállalják műsoraik tartalmáért a felelősséget, egy-egy intézmény vezetője pedig csak utólag léphet fel, ha valamilyen törvénysértést, vagy szakmai hibát tapasztalt. Az egyházi műsorok megkurtítása jogilag is aggályos, hiszen az egyházi műsorok tartalmáért kizárólag az egyházak felelősek a közszolgálati médiumok és az egyházak között született szerződések szerint. Tartalmilag is hibás a döntés, hiszen a kettős állampolgárságról szóló népszavazás nem pártpolitikai, hanem nemzeti és lelkiismereti ügy és ez a MEÚSZ álláspontja szerint akkor is így van, ha egyes pártok - eléggé el nem ítélhető módon - ebből a témából is igyekeznek napi politikai tőkét kovácsolni.
A MEÚSZ szerint mihamarabb el kell kezdeni vizsgálni a Magyar Televíziónál, hogy van-e cenzúra és megfélemlítés, mert néhány hete megjelent egy könyv, amely dokumentumokat hozott nyilvánosságra arról, hogy az Éjjeli Menedék riportalanyainak gondolatait rendszeresen megnyirbálták felsőbb parancsra. A műsorkészítőket pedig kirúgással fenyegetik, amióta megjelent a könyv ahelyett, hogy kivizsgálnák a benne foglaltakat.
MEÚSZ Elnökség
Budapest, 2004. november 23.
OS - fideszfrakcio.hu