Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Néppárti felháborodás az Ukrajnai választások kapcsán

Az Európai Néppárt elnöke szerint Viktor Juscsenko az ukrán elnökválasztás igazi győztese. Wilfried Martens, az európai kereszténydemokrata, konzervatív pártokat tömörítő EPP vezetője hangot adott kedden felháborodásának az ukrán elnökválasztáson történt "nagyszabású csalások" miatt, amelyeket a nemzetközi megfigyelők is jeleztek.


Dátum: 2004-11-23 18:54:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=31367
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:57:36.112295, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az ukrajnai hatalom "szembeszökő kísérletet tett a Juscsenko által vezetett demokratikus mozgalom félresöprésére és elhallgattatására" - vélekedett brüsszeli nyilatkozatában. Martens meghívta a Nyugat-barát ukrán elnökjelöltet, Juscsenkót az EPP december 16-án, Brüsszelben tartandó csúcsértekezletére.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek