Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Az elnöki hivatalhoz vezeti a tüntetőket Kijevben az ellenzék

Az ukrán ellenzék egyik vezetője, Julija Timosenko felszólította kedden a Kijev központjában egybegyűlt mintegy százezer ellenzékpárti tüntetőt, hogy vonuljanak az elnöki hivatal épülete elé.


Dátum: 2004-11-23 19:40:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=31369
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:57:36.709022, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Viktor Juscsenko Nyugat-barát ukrán ellenzéki vezető - az ellenzék jelöltje a vasárnap lezajlott elnökválasztáson -felszólította az ország rendfenntartó erőit: álljanak az ellenzék oldalára, ne lépjenek fel a választási csalások ellen tiltakozó tömegek ellen, ne tegyenek kísérletet a tüntetések feloszlatására.

A Kijevben összegyűlt mintegy százezres tömeg előtt mondott beszédében kérte az ukránokat: ne adjanak hitelt annak a kormánypropagandának, amely szerint tömegesen elvesztenék munkahelyeiket, ha ő lenne az elnök.

"Nem zárható ki, hogy kihirdetik Ukrajnában a rendkívüli állapotot, ha a helyzet ellenőrizhetetlenné válik az országban" - mondta keddi sajtótájékoztatóján Volodimir Litvin, az ukrán parlament elnöke.

A kelet-ukrajnai bányavidék bányászai készek a fővárosba vonulni, és kiállni Viktor Janukovics, a hatalom oroszbarát elnökjelöltje mellett - közölte Viktor Tumanov, az ukrán bányászszakszervezet vezetője.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek