Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Vikunya született a Szegedi Vadasparkban

Magyarországon először született vikunya; a kecses, megjelenésében leginkább az őzre emlékeztető dél-amerikai teveféle hétfőn látta meg a napvilágot a Szegedi Vadasparkban - tudatta kedden az intézmény igazgatója.


Dátum: 2002-07-23 13:06:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=2882
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:37:58.955526, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Gősi Gábor elmondta, hogy a csikó a születését követően rövid idő múlva talpra állt, és mindenhová követi anyját, aki féltő gonddal vigyázza.

A Szegedi Vadasparkba 1999-ben az Európai Fajmegmentő Program keretében érkezett egy fiatal hím és két nőstény vikunya a berlini, valamint a frankfurti állatkertből. Az akkor alig egyéves hím tavaly érte el az ivarérett kort.

A vadaspark vezetőinek nagy örömére mindkét nőstény anyai örömök elé nézett az idén, ám egyiküknél két héttel ezelőtt szülési problémák adódtak, ezért császármetszést kellett végrehajtani. Az anya már jól van, de a kicsinyét nem sikerült megmenteni.

A vikunya egyébként állatkertekben meglehetősen ritka, Magyarországon is csak a Szegedi Vadasparkban él.

Gősi Gábor ismertetése szerint a vikunya eredeti hazája az Andok hegység, amelynek 4-5 ezer méter magas meredek lejtőin boszorkányos ügyességgel közlekedik, s akár 7 ezer méter magasan is kalandozik.

Víz nélkül akár napokig is kibírja, ebből a szempontból emlékeztet az óvilági tevékre. Ugyanakkor jóval kisebb náluk, mindössze 50 kilogramm súlyú és nincs púpja sem.

A vikunya arról nevezetes, hogy gyapjából szövik a világ legfinomabb kelméjét, amely még a kasmírnál is értékesebb. A spanyol hódítás előtt kizárólag az inka uralkodók hordhattak vikunya gyapjúból készült ruhát. Ha a közönséges indián ilyen ruhát öltött magára, halállal lakolt érte.

A gyapjú megszerzéséhez az inkák nem ölték meg az állatokat, hanem szűk völgybe terelték, majd a nyírás után elengedték őket. Az Európából érkezett vadászok azonban halomra lőtték az állatokat, ami majdnem a faj teljes kipusztulásához vezetett, a vikunya csak a szigorúan védett rezervátumokban talált menedéket - ismertette a Szegedi Vadaspark igazgatója.

Kapcsolódó elemek