Moszkva azzal vádolja az EU-t, hogy lovat ad az ukrán ellenzék alá
Moszkva kedd este azzal vádolta az EU-t, hogy jogtalan, erőalkalmazó lépésekre serkenti az ukrán ellenzéket az elnökválasztási eredmények felülvizsgálatának szorgalmazásával.
Dátum: 2004-11-24 08:14:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=31374
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:57:38.161046, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az orosz külügyi tárca szerint ugyanis a felülvizsgálat sürgetésével ért fel az EU-elnökségnek az a nyilatkozata, amely szerint az ukrán elnökválasztás második fordulójának eredményei nem tükrözték teljes mértékben az ukrán nép akaratát. A moszkvai tárca úgy vélte, hogy a nyugati propaganda már az első fordulóban is egyetlen álláspontot sugallt: vagy Viktor Juscsenko ellenzéki jelölt győz, vagy a választások nem felelnek meg a nemzetközi normáknak, hamisak és antidemokratikusak.
MTI - fideszfrakcio.hu