Lendületben az ország - a gazdák az utakon
Országosan tíz helyen kezdik meg ma a gazdák háromnapos demonstrációjukat, de a rendőrségen még hétfőn is jelentettek be újabb helyszíneket, s mivel a bejelentés és az esemény között hetvenkét órának kell eltelnie, péntekre már tizenöt demonstráció lesz az országban - mondta a Magyar Sertéstartók Szövetsége elnöke.
Dátum: 2004-11-24 08:47:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=31378
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:57:39.381508, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
- Megmozdulásunkat figyelmeztetésnek szánjuk - közölte a Magyar Nemzettel Sákán Antal, a Magyar Sertéstartók Szövetsége elnöke, a Magyar Gazdák és Fogyasztók Önvédelmi Mozgalma (Magföm) társelnöke. - Az agrártárca most tárgyal a jövő évi költségvetés tervezetéről, s azt akarjuk elérni, hogy olyan költségvetés szülessen, amely lehetővé teszi, hogy a minisztérium betartsa a februári megállapodásunkat. Ha a tiltakozás nem hozza meg az eredményét, akkor decemberben ennél nagyobb demonstrációt szervezünk - tette hozzá.
A Magföm a megmozdulással el akarja érni, hogy az agrártárca tartsa be a jogalkotásról szóló törvény rendelkezéseit, különös tekintettel az érdekképviseleti egyeztetésre, emellett rá akarja szorítani a minisztériumot a szankciókkal kiegészített agrárrendtartási törvény betartására és betartatására.
A Magföm szeretné elérni a februári agrármegállapodásban foglaltakat is: így az állatjóléti támogatás azonnali visszaállítását, a nemzeti földalapú támogatások azonnali kifizetését, az AVOP beruházásokat terhelő áfaarányosítási kötelezettség alóli felmentést, a notifikált nemzeti támogatások 2007-ig történő fennmaradását és a minisztérium költségvetésében való szerepeltetését, valamint a februári megállapodásban levő literenkénti 68 forintos tejfelvásárlási irányár megfizetését, kiegészítve literenként öt forint kvótatámogatással. Emellett a szervezet szorgalmazza a gazdahitelek kötelmeinek feloldását a megváltozott értékesítési és gazdasági gondokra való hivatkozással és az intervenciós rendelet módosítását úgy, hogy csak a termelők ajánlhassanak fel gabonát állami felvásárlásra. Sákán Antal elmondta, a tiltakozók ott lesznek például Fegyverneken a 4-es, Pakson a 6-os, Baján az 51-es, Tompán az 55-ös úton és Békéscsabán a 44-esen, naponta tíz és tizenöt óra között.
A 35-ös számú főút Hajdúböszörmény és Görbeháza közötti szakaszán liba- és sertéstartók, juhászok és növénytermesztők vonulnak az útra péntek délelőtt - tájékoztatott Ónodiné Demeter Éva, a demonstráció szervezője. A lúdtartók azt szeretnék elérni, hogy a Hajdú-Bét Rt. csődbe menetele miatt elveszített pénzüket megkapják államilag garantált hitel formájában. Erre a szaktárca februárban garanciát vállalt, ám eddig csak követelésük 38 százalékához jutottak hozzá a termelők.
A szántóföldi növénytermesztéssel foglalkozók az áfaarányosítás miatti veszteségek ellen tiltakoznak, illetve követelik, hogy az intervencióra felajánlott kukoricának teremtsen raktárkapacitást a tárca. Követelik továbbá, hogy jövő augusztus helyett már a tavaszi vetések megkezdése előtt fizesse ki a földművelésügyi minisztérium az intervenciós felvásárlás árát a gazdáknak, mert ellenkező esetben nem tudják finanszírozni az új gazdasági év indítását. A sertéstartók az ágazat tudatos tönkretétele ellen tiltakoznak, és követelik, hogy a februári gazdamegállapodásban foglaltaknak megfelelően folyamatosan fizessék az ősszel leállított állatjóléti támogatásokat.
mno.hu - fideszfrakcio.hu