Választási csalás Ukrajnában is
Ukrajnában átálltak a tüntetők oldalára az elnöki palotát védő rohamrendőrök. Az épület őrzését a tüntetők szerint Oroszországból érkezett biztonságiak vették át. A magát az elnökválasztások győztesének tekintő, ellenzéki Viktor Juscsenko nyugalomra intette híveit, akik választási csalást sejtenek és a szavazatok újraszámlálását követelik. A hivatalos adatok szerint a választásokat Viktor Janukovics nyerte, noha az exit poll felmérések csaknem tíz százalékos Juscsenko győzelmet jósoltak.
Dátum: 2004-11-24 09:22:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=31380
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:57:39.979787, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Késő este még a rohamrendőrökkel néztek farkasszemet az ukrán elnöki hivatalnál, hajnalra azonban hazaszivárogtak az elnökválasztás eredményének megváltozatását követelő tüntetők Kijevben. Napközben félmilliós tömeg gyűlt össze az ukrán parlament előtt, ahol a választásokat a hivatalos eredmények szerint elvesztő, de választási csalásokat gyanító Viktor Juscsenko pártja az országos választási bizottságot (CVK) leváltó bizalmatlansági indítvány megszavazására készült.
A Nyugat-barát elnökjelölt, és magát már elnöknek is tekintő Viktor Juscsenko híveit az ukrán ellenzék vezetői kérték arra, hogy menjenek haza, pihenjék ki magukat, majd szerda reggel ismét gyülekezzenek a téren. Az éjszaka Viktor Janukovics kormánypárti tüntetők is sátortábort vertek fel Kijevben. A részeredmények alapján győztesnek kihirdetett Janukovics hívei a kormány épületével szembeni parkot választották szimpátiatüntetésük helyszínéül.
A parlament a kormánypárti képviselők távolmaradása miatt határozatképtelen volt, így csak Juscsenko tette le hivatali esküjét, egyelőre nem hivatalosan. Az ellenzéki jelölt ezután a kint gyülekező tömeg előtt is elnökké nyilvánította magát, majd arra szólította a fegyveres erőket, hogy álljanak át az oldalára. A tüntetők egy része ezután - részben az AS Roma kijevi vendégjátéka miatt - távozott a térről. A megmaradt tüntetők, akik még mindig kétszázezren voltak, az ukrán elnöki hivatal elé vonultak, ahol pajzsokkal felszerelt, a tüntetők szerint Oroszországból érkezett rohamrendőrök várták őket. A tüntetők között terjedő hírek szerint az épületben este Viktor Juscsenko, Viktor Janukovics és a leköszönő elnök, Leonyid Kucsma tárgyaltak. Az ukrán elnök korábban kijelentette, nem vetnek be erőszakot.
Szerdán Leonyid Kucsma távozó államfő közvetítésével várhatóan a hatalom képviselői tárgyalásokat kezdenek az ellenzékkel, hogy igyekezzenek kiutat találni a volt szovjet tagköztársaságban kialakult politikai patthelyzetből.
Az elnöki hivatalnál kialakult patthelyzetet megelőzően a kijevi rendőrök átálltak a tüntetők oldalára. Este kilenc óra körül mintegy száz rohamrendőr érkezett az elnöki hivatal hátsó bejáratához, még kisebb dulakodás is kialakult. Az ellenzéki tüntetők azonban nagyon fegyelmezetten viselkedtek, miközben azt kiabálták: "Velünk vagytok!" A kijevi rohamrendőrök bevonultak az elnöki hivatalba, de nem sokkal később kijöttek onnan, és az ellenzék szimbólumát, narancssárga masni kötöttek a pajzsukra. A tüntetők hosszan tapsolták őket.
Blokád alatt volt a parlament
A választások eredményét vitató elnökjelölt korábban a parlamentben jelképesen letette a hivatali esküt. Bár lépése jogi következményekkel nem bír, Juscsenko mégis magára vállalta az ukrán polgárok érdekeinek képviseletét. "Egy lépésre állunk a drámai eseményektől", jelentette ki az ukrán parlament rendkívüli ülésén Juscsenko. A parlament ülése eredménytelen lett, mivel nem jelent meg a határozatképességhez kellő számú képviselő.
A parlament előtt összegyűlt félmilliós tömeg kora este egyszer megrohanta az épületet, áttörte a parlamentet körülvevő kordonokat. Az épületet végül nem szállta meg, sőt, visszahúzódott az eredeti kordon mögé. A parlamentet védő biztonságiak ennek ellenére teljes egészében lezárták az épületet.
Ugyan a tüntetők hétfőn még a demonstráció szétverésétől tartottak, ez nem történt meg. Így kedden délelőtt tíz órára pedig újból megtelt a Függetlenség tér. Már kora reggel tízezrek gyűltek össze Kijev központjában, két nappal az ellenzék szerint elcsalt választások után az ellenzéki jelölt győzelmének kihirdetését követelve. A békés tiltakozókhoz vidéki pártolóik is csatlakoztak, a helyiek pedig élelemmel segítik a két napja kitartó keménymagot.
Beavatkozásra készek
Bár Viktor Juscsenko vezette Mi Ukrajnánk ellenzéki párt kisebbségben van, a kormánypártok közül is akadnak támogatói, többek között Alekszander Moroz vezette szocialisták. Ha a bizalmatlansági indítvány sikerrel jár, az új CVK megkezdheti a vitatott szavazatok újraszámlálását.
A parlament elé vonulás ugyanakkor kockázatos is lehet, az ukrán Legfőbb Ügyészség, a nemzetbiztonság és a hadsereg hétfői közleménye szerint a fegyveres erők készek "gyorsan és hatásosan" közbeavatkozni, ha veszélyben látják az ország alkotmányos rendjét.
Az ellenzéki tömegtüntetés a vasárnapi győzelmi ünneplésből alakult ki hétfő reggel. A délelőtti demonstráció délután háromkor vált tömegtüntetéssé, amikor Juscsenko megkérdőjelezte a választások eredményét. A tömeg alkotmányos forradalomra készült, Juscsenko utasítására a CVK leváltásár kívánták kikövetelni a parlamenttől.
Hét város már átállt
Az este során több város, Kijev, Ivano-Frankovszk és Lvov is Juscsenkót ismerte el a választások győztesének. Közös nyilatkozatuk alapján készek teljesíteni a legitim államfőnek tekintett ellenzéki politikus minden utasítását és rendeletét. A három lázadó városhoz időközben Ternopil, Vinnicja, Luck és Hmelnyickij is csatlakozott. Kijev mellett Ungváron és Lvovban is tömegdemonstrációk kezdődtek a "választások valódi eredményének" nyilvánosságra hozatala érdekében. Lvovban kedden százezren, az északkeleti Szumi városában ötvenezren vonultak az utcákra.
Az ellenzék által vitatott választási eredmények az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet, illetve az amerikai szenátus külügyi bizottságának megfigyelői szerint is "összehangolt csalások" alapján születtek meg. A nyugati kételyek ellenére Vlagyimir Putyin sietve ismerte el győztesnek az oroszbarát Viktor Janukovics kormányfőt.
Bodolai László, Tamás Bence;index.hu
index.hu - fideszfrakcio.hu