Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Váci Világi Vigalom

A Dunakanyar egyik legrangosabb nyári kulturális, zenei, szórakoztató programjaként pénteken kezdődik a Váci Világi Vigalom háromnapos eseménysorozata.


Dátum: 2002-07-23 13:08:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=2883
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:37:59.244693, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A tizedik alkalommal sorra kerülő eseményekről Varga Katalin főszervező elmondta: a vigalom a barokk jegyében zajlik, s Mária Terézia 1764-es váci látogatásának állít emléket, amikor az uralkodót nagy népünnepély közepette fogadták.

A több mint százféle program péntek este a főtéren korhű öltözékben, színes felvonulással veszi kezdetét, és műsort ad a Váczi Néptáncegyüttes is.

A Duna-parti nagyszínpadon rock and roll pergő ritmusára utcabálon rophatják fiatalok és kevésbé fiatalok. A Halászkert étteremben az elmúlt századok ételeit szolgálják fel.

Szombaton bábszínház szórakoztatja a gyerekeket, a felnőttek borkóstolón vehetnek részt, az Arcus Galériában pedig neves művészek alkotásaiból nyílik kiállítás. Este Szepes András csemballóművész ad koncertet az evangélikus templomban, a Székesegyházban pedig Lehotka Gábor orgonaművész hangversenye vonzza majd a zenekedvelőket.

Vasárnap a Váci Fúvósegyüttes koncertezik a Duna-parti nagyszínpadon, de lesz jazz jamboree a városháza udvarán, a Szeránus Kórus pedig a görög templomban hangversenyezik. Este a Komáromi Jókai Színház előadásában a Csókos asszony című operett kerül műsorra a főtéri színpadon, a rendezvények sorát pedig tűzijáték zárja.

Mindhárom nap a Duna-parton vásári sokadalom emeli a hangulatot sok zenével, vidámsággal, finom ételekkel. A város a tavalyihoz hasonlóan hozzávetőleg 50 ezer vendég érkezésére számít.

Kapcsolódó elemek