Schröder is tömeges ukrajnai választási csalást emleget
Gerhard Schröder német kancellár szerdán a német parlament alsóházában (Bundestag) "tömeges választási csalást" emlegetett az ukrajnai elnökválasztással kapcsolatban.
Dátum: 2004-11-24 11:26:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=31387
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:57:42.185644, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A kancellár, aki a Bundestag költségvetési vitájában szólalt fel, emlékeztetett az EBESZ választási jelentésére, de azt is megjegyezte, hogy a bírálat mellett segítséget is fel kell ajánlani a helyzet eszkalálódásának elkerülésére.
"Segítenünk kell, hogy a helyzet ne csússzon ki az ellenőrzés alól" - mondta a kancellár, és személyes fellépését is kilátásba helyezte.
Előző nap Joschka Fischer külügyminiszter tett hasonló állásfoglalást, a választási és a szavazatszámlálási folyamat újravizsgálását és szükséges korrekciók megtételét sürgetve.
Az Egyesült Államok a kapcsolatok megromlására figyelmeztette Kijevet, amennyiben nem tisztázzák a csalásokra vonatkozó vádakat.
Ukrajnában szerdán is utcára vonultak tiltakozók, akik kétségbe vonják a választási bizottságnak azt a közlését, hogy a hatalom jelöltje, Janukovics megelőzte az ellenzék jelöltjét, Juscsenkót.
MTI - fideszfrakcio.hu