Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A The Sun szerint május 5-én tartják a brit választásokat

Május 5-ére tűzte ki a parlamenti választások időpontját a brit kormányfő - írta név nélkül idézett forrásaira hivatkozva a szerdai The Sun. A legnagyobb brit bulvárlap szerint a kormányzó Munkáspárt közvélemény-felmérői a tavaszi dátumot tartják a legjobbnak ahhoz, hogy a brit baloldal vezető ereje ismét legalább 100 fős alsóházi többséggel nyerje a választásokat.


Dátum: 2004-11-24 12:17:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=31389
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:57:42.788880, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A The Sun által idézett pártforrások szerint a kampányszervezőknek utasításba adták, hogy "mindennek a helyén kell lennie" a 2005. május 5-ei választásokra.

A Munkáspártnak jog szerint 2006-ig szólna a mandátuma, de az már régóta tényként kezelt, hivatalosan sem cáfolt értesülés, hogy a kormány 2005-ben megrendezi az újabb parlamenti választásokat.

A Labour - 18 évi folyamatos konzervatív kormányzás után - 1997-ben került hatalomra földcsuszamlásszerű győzelemmel, amit 2001-ben megismételt. A párt - Tony Blair kormányfővel az élen - már tavaly augusztusban megdöntötte a megszakítás nélküli munkáspárti kormányzás addigi időtartamrekordját.

Minden közvélemény-kutatás azt mutatja, hogy az iraki háborút kísérő súlyos belpolitikai botrányok és Blair személyes megítélésének erőteljes romlása ellenére a konzervatívok képtelenek behozni támogatottsági hátrányukat.

A szerdai The Sun szerint a legutóbbi felmérések is azt jelzik, hogy még a konzervatív szavazók többsége is Blairt tartja a legalkalmasabb kormányfőnek a lehetséges mezőnyből saját vezérük, az éppen egy éve miniszterelnök-jelöltté választott, apai részről erdélyi magyar származású Michael Howard ellenében.

Változatlanul találgatások tárgya Tony Blair személyes politikai jövője. Néhány hete, mielőtt visszatérő szívritmuszavarai miatt kardiológiai beavatkozáson esett át, példátlan módon a tévé nyilvánossága előtt felfedte, hogy "a történelmi harmadik választási győzelemre" még ő akarja vezetni a Munkáspártot, a negyedikre azonban már nem.

Az azonnal lábra kapott spekulációk szerint Blair jó eséllyel a jövő évi választások után nem sokkal lemond, és átadja helyét a kormányon belüli legnagyobb vetélytársának, Gordon Brown pénzügyminiszternek.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek