Az ukrán védelmi miniszter nyugalomra inti a hadsereget
Olekszandr Kuzmuk ukrán védelmi miniszter szerdán cáfolta azt a híresztelést, miszerint csapatokat csoportosítanának át az elnökválasztás nyomán kialakult politikai feszültségre tekintettel, s egyúttal nyugalomra és alkotmányos feladatának ellátására szólította fel a hadsereget.
Dátum: 2004-11-24 12:20:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=31390
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:57:43.112544, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
"Minden pletykával és provokatív nyilatkozattal szemben biztosítani szeretném önöket, hogy nem került sor katonák vagy katonai felszerelések előre nem tervezett átcsoportosítására. És nem is lesznek ilyen átcsoportosítások a jövőben" - jelentette ki Kuzmuk a minisztérium közleményében.
"Az ország számára ilyen súlyos pillanatban azzal a kéréssel fordulok önökhöz, a független Ukrajna védelmezőihez, hogy őrizzék meg nyugalmukat és önmérsékletüket cselekedeteikben, továbbá Ukrajna alaptörvényét tiszteletben tartva teljesítsék alkotmányos kötelességüket" - szólt a közleményben a miniszter az ország fegyveres erőihez.
MTI - fideszfrakcio.hu