Nemzetközi Büntetőbírósághoz fordulnak a palesztinok
A Palesztin Hatóság panaszt emel Izrael ellen a hágai Nemzetközi Büntetőbíróságnál a kedd hajnali, tizenöt halálos áldozatot követelő gázai légicsapás miatt.
Dátum: 2002-07-23 13:11:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=2884
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:37:59.541336, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Nabil Abu Rudeina, Jasszer Arafat palesztin elnök tanácsadója közölte, hogy gyorsított eljárást fog követelni a megszálló hatóság által elkövetett emberiség elleni bűntett kivizsgálására. Ez lesz a Nemzetközi Büntetőbíróság igazi próbatétele - jelentette ki a palesztin szóvivő. Hozzátette: reméli, hogy a testület azonnal munkához lát és kivizsgálja Ariel Saron izraeli miniszterelnök politikáját, amely lerombolta a békefolyamatot és meghiúsított minden nemzetközi békekezdeményezést.
A Nemzetközi Büntetőbíróság idén július elsején kezdte meg tevékenységét, ez az első esetei közé tartozik. Izrael ugyanakkor nem ratifikálta a bíróság felállításáról szóló egyezményt.
A kedd hajnali támadás halálos áldozatainak száma a legújabb adatok szerint tizenötre emelkedett, köztük van Szaleh el-Sahad, a Hamász fegyveres szárnyának, az Ezzedin al-Kasszám Brigádjainak parancsnoka. Az áldozatok többsége gyermek. A sebesültek száma mintegy százötven.
Az izraeli katonák a gázai támadás után izraeli területen két palesztint lőttek agyon. A két fegyveres a hadsereg közlése szerint behatolt egy kibucba a Gázai övezet határán.