Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Janukovics kormányfőnek tekinti magát és a törvényességről beszél

Törvényes megoldást szorgamaz az ukrajnai válságban Viktor Janukovics kormányfő. Janukovics a kormány ülésén kijelentette: ő továbbra is az ország tényleges kormányfője és a kormány az ország tényleges kormánya.


Dátum: 2004-11-24 12:50:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=31395
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:57:44.594772, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A hatalom elnökjelöltje szerint az elnökválasztáson semmi különös nem történt. Felszólította a minisztertanács ülésén részt vevő Olekszandr Kuzmuk védelmi minisztert, hogy a hadsereg végezze a dolgát és ne avatkozzon a politikába.

Szerhij Tihipko, Viktor Janukovics kampányfőnöke a hatalomhoz közelálló ICTV televíziónak nyilatkozva kompromisszumot szorgalmazott az ellenzék és a hatalom között. Hangsúlyozta: haladéktalanul meg kell kezdeni a tárgyalásokat a politikai reformról, azaz az elnöki hatáskörök egy része parlamentnek történő átruházásáról.

A kampányfőnök elmondta: továbbra is érkeznek Janukovics támogatói a fővárosba, de mindent megtesznek, hogy ne történjenek összetűzések az ellenzék híveivel. Mint mondta, mindkét fél feladata a túlfűtött érzelmek ellenőrzése. Elmondta, hogy a kormány épületében szemben felvert kormánypárti sátortáborban fegyelmezett zaporizsjai kozákok vannak, és a kampánycsapat azon van, hogy semmi gondot ne okozzanak.

Olekszandr Lavrinovics igazságügy-miniszter a televíziónak nyilatkozva kijelentette: Viktor Juscsenko ellenzéki elnökjelölt keddi parlamenti eskütétele a jog szerint nem érvényes, mivel nem a választások hivatalos végeredményének kihirdetése után került rá sor.

Az ukrán alkotmány értelmében az elnökválasztás hivatalos végeredményét a Központi Választási Bizottság a szavazás napjától számított tíz napon belül köteles kihirdetni, a megválasztott elnök pedig ettől számított legfeljebb harminc napon belül foglalja el a hivatalát.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek