Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Kijevben akcióba lépett a katonaság

A rendőrök elkezdték kiszedni a tömegből azokat, akik szerintük útban vannak az Elnöki Adminisztráció épülete előtt. Az ukrán ellenzék nem hajlandó tárgyalni az elnökválasztáson győztesnek nyilvánított kormányfővel. Kijevben a szakadó hóban is több százezer tüntető követeli az ellenzéki vezető győzelmének elismerését.


Dátum: 2004-11-24 13:43:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=31399
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:57:45.791434, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Központi Választási Biztottság (CVK) száz százalékos feldolgozottság után közölte: valóban Viktor Janukovics lett a győztese az elnökválasztásnak. A kormányfő 49,52 százaléknyi szavazatot kapott, míg Viktor Juscsenko 46,66 százalékot. A bizottság tagjai készek aláírni a voksolás befejezéséről szóló dokumentumokat. Az eredmények hivatalos kihirdetése ma délután várható - közölte az itar-tass.com.

Az ellenzéki vezért nem büntetik meg, amiért tegnap felhatalmazás nélkül, szimbolikusan letette az elnöki esküt. A kutyás, fegyveres rendőrök közben elkezdték kiszedegetni a tömegből azokat, akik szerintük útban vannak az Elnöki Adminisztráció épülete előtt. A tüntetők megpróbáltak bejutni az objektumba, de nem jártak szerencsével, ezért tárgyalásokba kezdtek a speciális erők (specnaz) parancsnokával. Ezekben az órákban folyik egyébként a belügyi alakulatok vezetőinek tanácskozása, ahol a kialakult helyzetre próbálnak megoldást találni - adta hírül a Rosszija televízió.

mno.hu - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek