A Jobbik feljelentette a kormányt
A Jobbik feljelentést tett Gyurcsány Ferenc és a kormány tagjai ellen, mert szerinte a kettős állampolgárságról kiírt népszavazással kapcsolatos kampány törvénysértő volt. A szervezet úgy véli, hogy a kormány által megjelentetett hirdetésben hamis számításokat és adatokat tettek közzé.
Dátum: 2004-11-24 14:00:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=31401
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:57:46.373295, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Magyar Köztársaság kormánya Felelősséggel a nemzetért címmel fizetett politikai hirdetést jelentetett meg több napilapban. A hirdetés a 2004. december 5-ére kiírt, a kettős állampolgárságra vonatkozó ügydöntő népszavazás kapcsán tartalmazza a kormány által elvégzett "hatásvizsgálatok" eredményét. A hirdetésben olyan számításokat és közérdekű adatnak minősülő számokat tettek közzé, amelyek nyilvánvaló módon hamisak vagy meghamisítottak, bár ezeket tényeknek nevezik - olvasható a Jobbik közleményében. A hirdetés egésze arra irányul, hogy a valótlan adatok és számítások segítségével azt mutassa be, hogy a kedvezményes honosítás elfogadása azzal jár, hogy teljességgel tönkremegy a magyar szociális ellátórendszer, a nyugdíjrendszer és az egészségügy, s ezért jelentős mértékű adóemelésre lesz szükség - tartalmazza a közlemény.
Mivel a fizetett hirdetés tartalma a Jobbik álláspontja szerint kimeríti a választási bűncselekmény tényállási elemeit, ezért feljelentést nyújtottak be Gyurcsány Ferenc miniszterelnök és a kormány tagjai ellen annak érdekében, hogy a népszavazásra jogosultak minden jogellenes befolyásolástól mentesen gyakorolhassák szavazati jogukat - fogalmaz közleményében a Jobbik.
mno.hu - fideszfrakcio.hu