Végső takarodót fújnak a zeneiskoláknak
Magyaratádon, Igalban, Nagyberkiben lehet, hogy meg kell szüntetni a zenetanítást, Siófokon a jelenlegi ötszörösére kénytelenek emelni a tandíjat. Övön aluli ütést kap az alapfokú művészetoktatás az állami normatíva tervezett csökkentésével; így látják az érintett somogyi iskolákban.
Dátum: 2004-11-24 16:01:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=31413
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:57:50.038705, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
- Rövidesen akár be is zárhatunk; már most is szinte úri passzió egy zeneiskola fenntartása, de jövőre végképp veszteségessé válik - vélekedik Nagy Dénes Lajos, akinek az alapítványa öt somogyi településen működtet zeneiskolát, többek közt Magyaratá-don, Igalban, Nagyberkiben. - Az önkormányzatoknak nem fizetünk bérleti díjat, cserében mi sem kérünk a növendékektől térítési díjat. Olyan helyeken tanítunk, ahol egy kétezer forintos furulya megvásárlása is nehézségekbe ütközik; hogyan várhatnánk el, hogy a szülők a jövő tanévtől havonta fizessenek kétezer forintot?
- Az érzelmi, művészeti nevelés fontosságának a háttérbe szorulását érezzük az állami támogatás tervezett csökkentése mögött - így Németh Gábor, az önkormányzati fenntartású siófoki Művészeti Iskola igazgatója. - Ezzel szemben az informatika és más "termelékeny" szakágak kapnak meg minden támogatást; riasztó ez a szemlélet.
Fónai Imre
somogyihirlap.hu - fideszfrakcio.hu