Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Leállított kiadatás

A német alkotmánybíróság leállította a terrorizmussal gyanúsított német-szíriai állampolgárságú Mamun Darkazanli kiadását Spanyolországnak - jelentette be a karlsruhei székhelyű bíróság szóvivője szerdán este.


Dátum: 2004-11-24 20:12:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=31424
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:57:53.354286, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A testület ezzel helyt adott az eljárás felfüggesztését célzó indítványnak. Ez egyben azt jelenti, hogy a kiadatási procedúra akár fél évig is elhúzódhat. Néhány órával korábban jelentette be a hamburgi fellebbviteli bíróság, hogy engedélyezte Darkazanli kiadását Spanyolországnak, és e jogi lépést már csak a német kormánynak kell jóváhagynia. A 46 éves, szíriai származású, exporttal és importtal foglalkozó üzletembert azzal gyanúsítja egy spanyolországi vizsgálóbíró (is), hogy ő Oszama bin Ladennek, az al-Kaida terrorszervezet vezetőjének a németországi bűnsegédje és összekötője. Ha beigazolódik, hogy a hosszú éveken át Hamburgban élő Darkazanli terrorszervezet tagja, akár húszévi börtönbüntetést is kiszabhat rá a spanyol bíróság.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek