Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Munkahely, munkahely, munkahely: egy év alatt 6,1 százalékosra nőtt a munkanélküliség

2004. augusztus-októberi időszakban a foglalkoztatottak száma 3 millió 915 ezer fő, a munkanélküliek száma 255 ezer fő, a munkanélküliségi ráta 6,1 százalék volt - közölte a KSH. A munkanélküliségi ráta az egy évvel korábbinál 0,5 százalékponttal volt magasabb.


Dátum: 2004-11-25 11:12:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=31439
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:57:57.772177, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


2004. augusztus-októberi időszakban a 15-74 éves népesség 54 százaléka jelent meg a munkaerőpiacon, ebből 3 millió 915 ezren foglalkoztatottként, 255 ezren pedig munkanélküliként. A nemzetközi összehasonlításban használt, 15-64 évesekre számított foglalkoztatási ráta 56,9 százalék. (2003-ban a 15-64 éves népesség foglalkoztatási rátája az EU-15-ben 64,4 százalék az EU-25-ben 62,9 százalék volt.)

Az adatokból is kitűnik, hogy a magyar munkaerőpiac egyik legfőbb problémája a gazdaságilag aktívak alacsony száma az inaktívakhoz képest.

Az év első tíz hónapjában a munkaerőpiacon a foglalkoztatottak száma stagnált. Ezen belül az utolsó három hónapban 58 ezerrel kevesebben voltak foglalkoztatottak, mint a megelőző év azonos időszakában. A munkanélküliek száma a 2004. augusztus-októberi időszakban 18 ezer fővel haladta meg az egy évvel korábbit. A munkanélküliség mértéke 6,1 százaléknak felelt meg. (A munkanélküliségi ráta az EU-15-ben az időszak középső hónapját jelentő szeptemberben 7,9 százalékot, az EU-25-ben 8,8 százalékot ért el.)

A 15-24 éves fiatalok munkanélküliségi rátája 16,2 százalékra nőtt, azaz 3,2 százalékponttal magasabb volt, mint tavaly ilyenkor. (Az EU-15-ben a 15-24 évesek munkanélküliségi rátája az időszak középső hónapját jelentő szeptemberben 15,9 százalék, az EU-25-ben 18,2 százalék volt.)

A munkanélküliek 45,2 százaléka egy éve vagy annál régebben keresett állást, a munkanélküliség átlagos időtartama 16,7 hónapnak felelt meg. A strukturális munkanélküliség továbbra is magas.

(portfolio.hu)

MNO - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek