Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Székelyudvarhelyen lendületben van Gyurcsány gumis hengere

Gyurcsány Ferenc miniszterelnök számára üzleti hasznot jelent, hogy a szocialista párt kampánykiadványa, a Felelős döntés egy székelyudvarhelyi nyomdában készült - mondta Szijjártó Péter csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján a Heti Világgazdaságban megjelentekre hivatkozva. Az Infopress nyomda ugyanis egy Altus-leányvállalattól veszi a nyomáshoz szükséges gumihengereket.


Dátum: 2004-11-25 12:22:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=31445
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:57:59.533159, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Szijjártó Péter közölte: korábban azt feltételezték az emberek, a szocialista párt azért nyomtatja a kampánylapot Székelyudvarhelyen, mert Erdélyben olcsóbb elkészíttetni. "Sokan felháborodásuknak adtak hangot, hogy erdélyi magyar emberek közreműködésével kell készülnie egy olyan kiadványnak, amelyet aztán a készíttető itthon arra használ fel, hogy éppen ő ellenük, a kettős állampolgárság megadása ellen kampányoljon".

Azonban a Heti Világgazdaság című hetilap legújabb számából kiderül,

a szocialista miniszterelnöknek üzleti haszna származik a nyomtatásból

Gyurcsány Ferenc cége, az Altus Befektetési és Vagyonkezelő Rt. 75 százalékban tulajdonos a Béta-Roll Hengergumizó Rt.-ben, amely 100 százalékos tulajdonosa a székelyudvarhelyi Beta-Roll Srl-nek, amely kapcsolatban áll azzal a székelyudvarhelyi nyomdával, amely a határon túli magyarok kettős állampolgársága elleni voksolásra felhívó kampánylapot készíti. Jóllehet Gyurcsány Ferenc az Altus Befektetési és Vagyonkezelő Rt. napi irányításban nem vesz részt, de cégét nem is adta el, így haszna származik a bevételekből.

Több milliós

A Béta-Roll Srl. olyan gumihengerek előállításával foglalkozik, amelyek a nyomdaiparban használatosak, és szállítói kapcsolatban van a székelyudvarhelyi nyomdával - közölte. A nyomdában dolgozók tájékoztatása szerint a Béta-Roll Srl.-nek többmilliós megrendelést adott a székelyudvarhelyi nyomda. A Felelős döntés című újság nyomtatásához 120-130 darab hengerre van szükség, így több millió forintnak megfelelő összeghez jutott a szocialista miniszterelnök cége - mutatott rá Szijjártó Péter.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek