Botrány Kiskunfélegyházán
Csatáznak a jogi érvek, politikai és gazdasági szempontok ütköznek bőszen Kiskunfélegyházán - írja a gondola. Arra viszont máig sem született, születik világos, egyértelmű és tisztes válasz: milyen alapon döntenek az érintettek beleegyezése nélkül? Botrányos lakossági fórumok vannak, indulatos emberek, kapkodás, sietség - és azóta már, sajnos egy halálos munkahelyi baleset is volt.
Dátum: 2004-11-25 12:47:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=31447
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:58:00.316647, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Fordultak már a város jegyzőjéhez, a megyei közigazgatási hivatalhoz, a megyei közlekedésfelügyelethez, a környezetvédelmi hatósághoz, a megyei ügyészséghez, a megyei bírósághoz, az Állami Számvevőszékhez, Lenkovics Barnabáshoz, az állampolgári jogok országgyűlési biztosához, fordultak a sajtóhoz, és Mindhiába. Végső kétségbeesésükben keresték meg a kiskunfélegyházi polgárok parlamenti képviselőjüket, Endre Sándort, "mert hogy nincs már hova fordulniuk." A keserűségüket kiváltó ok: egy benzinkút engedélyezése körüli herce-húrca.
- Úgy tűnik - mondja Endre Sándor a Fidesz képviselője -, hogy Kiskunfélegyháza az elmúlt években valamilyen módon az üzemanyag körüli botrányokról híresült el. Így van ez a mostani benzinkút építésének ügyében is, ami a félegyházi nyelv szerint a kispiacon, a kisvásártéren vagy más néven a "tejpiacon" zajlik. A félegyházi emberek vitatják a telek eladásának körülményeit. Vitatják azt, hogy milyen módon került ez az önkormányzat forgalomképtelen törzsvagyonából forgalomképes ingatlanná. Vitatják azt, hogy az építési engedély hogyan, milyen módon került kiadásra. Vitatják a Kiskunfélegyháza polgármesterének szerepét, a város jegyzőjének szerepét, a hivatal tevékenységét, és az önkormányzat képviselő-testületének többségi döntéseit egyaránt.
A félegyházi emberek úgy érzik: a benzinkút megépítésével sérülnek az egészséges élethez való jogaik, sérülnek az ott lakó emberek szomszédos jogai, sérül a vállalkozások szabadsága mint jog. Fájlalják, sérelmezik, hogy az elkövetkezendő időben nem fognak építési engedélyt kapni sem felújításra, sem bővítésre, mivel a benzinkút 50 méternél közelebb van a lakásukhoz, az épületeikhez. Úgy gondolják, hogy lakásaik teljesen elértéktelenednek, állaguk folyamatosan romlik. Azt mondják, hogy nem fogyaszthatják el a kertjeikben termelt zöldséget, gyümölcsöt, azt mondják, hogy a benzinkút védelmi övezetei vagy közterületen, vagy az ő magánterületeiken vannak, és ehhez ők soha nem járultak hozzá, ezt tőlük soha meg nem kérdezték.
Felvetik azt is, hogy ennek a benzinkútnak a megépítése figyelmen kívül hagyja Kiskunfélegyháza város egészségtervét. Sőt, azt mondják: a város új rendezési tervében szereplő zaj- és rezgéselőírások már most sem teljesíthetők, mivel a tervező magasabb értékeket adott meg, mint ami a szabványban szerepel. Vitatják és kérik: egy zajvédő fal szakaszos elhelyezését, a kanyarodó autók útvonalának pontos kijelölését, a teherautók, kútoszlop közelségének, telekhatárokhoz közeli meghatározását, a tankoló autók közelségének rögzítését, a lakások megközelíthetőségének korlátozását, a közművek közelségét. És így tovább...
A félegyházi emberek azt is mondják: az MSZP-SZDSZ többséggel bíró önkormányzat nem tudja kezelni a problémát. Nincs megegyezés az ott élőkkel. Vannak viszont botrányos lakossági fórumok, indulatos emberek, kapkodás, sietség, és azóta már, sajnos egy halálos munkahelyi baleset is.
- Tény, hogy a benzinkút teret nyert - mondja Endre László. A polgármester sem előtte, sem azóta nem áll a helyzet magaslatán.
***
Csatáznak a jogi érvek, politikai és gazdasági szempontok ütköznek bőszen. Arra viszont máig sem született, születik világos, egyértelmű és tisztes válasz: milyen alapon döntenek az érintettek beleegyezése nélkül a polgármesteri hivatalban? És cseppet sem mellékesen: kinek az érdekét szolgálja a benzinkút építése?
Az érdekekről szóló kérdésre a környezetüket féltő félegyháziak "sejtik" a választ. Azt viszont nem értik: miként fordulhat elő 2004-ben Magyarországon, hogy senki sem foglalkozik érdemben a panaszaikkal?
Endre Sándor is küzd e dilemmával. Amit tehetett megtette: elmondta! Úgy látszik: a "benzinkút" legyőzte, legyőzi őt is...
gondola - fideszfrakcio.hu