Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Körülbelül 1 millió 700 ezer embernek nem javítja anyagi helyzetét a minimálbér adómentessé tétele

A Fidesz szerint a minimálbér adómentessége nem hoz érezhető változást a gyermekes családok és a vállalkozók jelentős részének jövedelmében. Nem jár adókedvezmény a törvény értelmében a betéti társaságok beltagjainak, az egyéni vállalkozóknak és az egyszemélyes kft.-k tulajdonosainak sem. Korábban a kedvezménytörvény kapcsán szocialista politikusok azt állították, hogy 23 millió román munkavállaló áramlik az országba. Január óta 134 munkavállalói engedélyt adtak ki. A korábbi nyilatkozatokkal ellentétben a határon túliak magyarországi munkavállalásáért aggódik a munkaügyi miniszter.


Dátum: 2002-07-23 15:53:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=2889
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:38:01.145406, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Varga Mihály a Fidesz frakcióvezető-helyettese keddi budapesti sajtótájékoztatóján kétségbe vonta a kormányoldal azon állítását, amely szerint a minimálbér adómentességével mindenki jól fog járni. A volt pénzügyminiszter szerint a minimálbér adómentessége nem hoz érzékelhető változást a gyermekes családok és a vállalkozók jelentős részének jövedelmében.

Kiss Péter munkaügyi miniszter hétvégi nyilatkozatára reagálva elmondta: az előző féléves MSZP szólamokat húzza most keresztbe az az állítás, amit a miniszter tett, hiszen más volt a korábbi ígéret és más a valós tartalma az életbe lépő adókedvezménynek.

Az MSZP ígéretei arra vonatkoztak, hogy a minimálbér adómentességével nem csak azok járnak jól, akik minimálbért vagy akörüli jövedelmet kapnak, hanem mindenki, érezni fogja ennek hatását.

A törvényjavaslat tárgyalásokon már többször felhívták a szocialista vezetés figyelmet arra, hogy a gyermeket nevelő családok csoportjára és a vállalkozók igen jelentős körére ez a kedvezmény részlegesen vagy egyáltalán nem vonatkozik.

A gyermeket nevelő családoknak a korábbi időszakban is járt az az adókedvezmény, amit a polgári kormány állított vissza a Bokros-csomag után. Ennek a kedvezménynek a mértéke 2002. január 1-jétől: egy gyermek után 400 ezer forint, két gyermek után 685 ezer 700 forint és három után 1 millió 420 ezer forint. Ez a kedvezmény minden gyermeket nevelő családnak járt, ezért a családok jelentős része, azt a fajta változást, ami a minimálbér adókedvezményével megjelenik, nem is érzékeli. A minimálbér adómentessé tétele a családok jelentős része számára így pusztán a kedvezmény átkeresztelését jelenti, de nem jutnak több jövedelemhez általa. Az adójóváírás 1millió 500 ezer forint fölött már nem is vehető igénybe - fejtette ki Varga Mihály.

A vállalkozások döntő többsége sem tud élni a lehetőséggel. A betéti társaságok beltagjai, az egyéni vállalkozások és az egyszemélyes kft. tulajdonosai szintén elesnek a kedvezménytől, hiába van minimálbér körüli jövedelmük. A kedvezmény csak az alkalmazottak számára jár, a vállalkozások nagy többségének nem. A magyar kis- és középvállalkozások döntő többsége azonban egyéni vállalkozásként működik. A Fidesz számításai szerint a családosokkal együtt körülbelül 1 millió 700 ezer ember nem tud élni ezzel a lehetőséggel, ez pedig szemben áll azzal a korábbi ígérettel, amit az MSZP és a jelenlegi kormány politikusai ebben a kérdésben tettek.

Kiss Péter munkaügyi miniszternek a külföldiek munkavállalásával tett nyilatkozata meglepetést keltett a Fideszben, hiszen korábban éppen azért bírálták az előző kormányt, mert a státustörvény keretében lehetőséget adott arra, hogy külföldiek kedvezményesebben jussanak munkavállalási engedélyhez. Varga Mihály utalt arra, hogy januárban a szocialista politikusok a kedvezménytörvény kapcsán, azt állították, hogy 23 millió román munkavállaló fog majd az országba beáramlani. A tények azonban egészen mást mutatnak: 2002 áprilisáig csupán 1, júliusig mindössze 134 munkavállaló élt a kedvezménytörvény lehetőségével.

Keller László szocialista politikus 2001. december 27-én a MTV esti híradójában azt állította, hogy "23 millió aktív korú román munkavállalót enged be a miniszterelnök a magyar piacra." Öt nappal később, december 28-án az ATV híradójában Horn Gyula ex-miniszterelnök a következőket nyilatkozta "nekünk nincs ebben semmi jó, egyszerűen elképzelhetetlen az, hogy jó legyen, hogy bezúdulnak a munkavállalók és elveszik a munkát a hazaiak elől."

2002. január 23-án Kovács László a következő közleményt adta ki "a veszély az, hogy közel 1 millió alkalmi és idénymunkából élő magyarországi munkavállaló elől veszik el a lehetőséget."

Kiss Péter a Hét július 21-i adásában a már következőket hangoztatta "egy olyan szabályozás született meg az év első felének a közepén, amely szabályozás meglehetősen szigorúnak tekinti, és jelentősen bürokratikus akadályokkal veszi körül a külföldiek Magyarországi munkavállalását." Majd hozzátette "áttekintjük a státustörvényt és egy korrektebb szabályozást alakítunk ki, hiszen ma a szabályozás olyan, hogy azt ígéri a határon túli magyaroknak, hogy könnyebben vállalhatnak munkát. A gyakorlatban csak 180-an (az adatok szerint 134-en), tehát legyen lehetőség Magyarországon külföldieket alkalmazni." (sic!)

Varga Mihály frakcióvezető-helyettes arra kérte Kiss Péter munkaügyi minisztert, hogy gyakoroljon önbírálatot, és kérjen bocsánatot párttársai korábbi kijelentéseiért. Jusson eszébe Horn Gyulának ez év januárjában a Ma reggel műsorában tett kijelentése, aki a 23 millió külföldi munkavállaló beáramlásával kapcsolatban kijelentette "ha eltúloztuk, akkor önbírálatot fogunk gyakorolni."

fidesz.hu

Kapcsolódó elemek