Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Szocialista nyugdíjemelés - plusz egy liter tej

A szocialisták ma ismét a jövő évi nyugdíjemelés mértékével ékeskedtek. A Gyurcsány-kormány azonban a 2005-re tervezett 6,3 százalékos nyugdíjemelés hangoztatásával becsapja a nyugdíjasokat. Hallgat ugyanis arról, hogy az inflációt alultervezte, és jövőre a sajtóhírek szerint, akár 20 százalékos gázáremelés is várható.


Dátum: 2004-11-25 15:39:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=31453
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:58:02.104126, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Mindezek következtében a nyugdíjak vásárlóértéke csökkenni fog, a nyugdíjasok rosszabbul fognak élni. Gyurcsány Ferencnek azonban nincs bátorsága beismerni, hogy a kormányprogramban megfogalmazott békés, nyugodt időskort a mostani nyugdíjemelés sem tudja biztosítani. A jövő évi nyugdíjemelés nemhogy egy minimálnyugdíjból élő, de még egy átlagnyugdíjas számára sem teszi könnyebbé a mindennapi megélhetést. A Gyurcsány-kormánytól egy minimálnyugdíjból élő csupán napi 50 forinttal, egy átlagnyugdíjból élő számára pedig napi 115 forinttal kap többet jövőre. Ebből az összegből még egy liter tejet és egy kiló kenyeret sem tudnak venni.

A polgári kormány olyan kiszámítható nyugdíjrendszert hozott létre 1998 és 2002 között, amely biztonságot nyújtott a nyugdíjasoknak. A rendszerváltás óta először, 4 év alatt összességében 16 százalékkal nőtt a nyugdíjak reálértéke. A törvényben előírt mértékhez képest évente 3 százalékkal több emelést kaptak a nyugdíjasok. A szocialisták eltörölték ezt a rendszert, és szavazatvásárlás céljából elhitették a nyugdíjasokkal, hogy az általuk bevezetett 53-54. heti nyugdíjjal jobban fognak járni.

A szocialisták becsapták a nyugdíjasokat, ugyanis két év alatt 11 191 ezer forintot vettek ki a zsebükből. Emellett az évente emelkedő víz, gáz, gyógyszer, valamint a távfűtési díjak is a nyugdíjból élőket sújtották.

Fidesz - Magyar Polgári Szövetség

Országgyűlési Képviselőcsoport

Szociális Kabinet

2004. november 25.

fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek