Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Az Európai Unió nem fogadja el az ukrán választás eredményét

Az Európai Unió nem tudja elfogadni az ukrán elnökválasztás eredményét - közölte csütörtökön Hágában Peter Balkenende holland kormányfő, az unió soros elnöke. A politikus a nap folyamán az EU-Oroszország csúcs keretében Vlagyimir Putyin orosz elnökkel tárgyalt többek között az ukrán kérdésről.


Dátum: 2004-11-25 16:13:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=31458
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:58:03.611559, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Balkenende közölte a sajtóval, hogy az EU és Oroszország véleménye nem egyezik az ukrajnai elnökválasztás megítélésében, de abban egyetértenek, hogy békés megoldást kell találni a kialakult válságra. "Mind az EU, mind Oroszország stabil, demokratikus, virágzó Oroszországot szeretne látni" - tette hozzá. Az orosz államfő úgy vélekedett, hogy az ukrán elnökválasztás "áttekinthetően" zajlott le. Kijelentette, hogy a választás nyomán keletkezett belpolitikai problémákat az ukrán alkotmánnyal összhangban kell rendezni. Hozzátette, hogy Oroszország nem formál jogot magának semmiféle ukrajnai beavatkozásra. A Hágában megtartott EU-orosz csúcstalálkozón nem véglegesítették az Európai Unió és Oroszország partnerségéről szóló megállapodást, de közölték, hogy 2005 májusáig bizonyára megtörténik ez.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek