Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Duray Miklós: a nem szavazat igen Trianonra

Duray Miklós szerint, akik nemmel szavaznak a kettős állampolgárságra december 5-én, azok igent mondanak a trianoni békeszerződésre. Akik a nemet propagálják Magyarországon, azok vagy nem értik, vagy nem ismerik a magyarországi jogrendet, vagy pedig tudatosan félre akarják vezetni a magyarországi választókat - mondta a szlovákiai Magyar Koalíció Pártja ügyvezető alelnöke csütörtöki sajtótájékoztatóján Győrött.


Dátum: 2004-11-25 16:17:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=31459
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:58:03.926821, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A politikus közölte: az állampolgárság megadása a határon túli magyaroknak nem jár mással első lépésben, csak az útlevéllel. Duray Miklós kijelentette: a december 5-i népszavazás a kettős állampolgárságról nem csak a magyar választópolgárok ügye, hanem minden magyar ügye. Ritkán volt az elmúlt 85 évben olyan helyzet, amely az egész magyarságot érintette. A népszavazás kettős állampolgárságra vonatkozó kérdése ilyen - szögezte le. Ugyanakkor annak a véleményének is hangot adott, hogy megérti azokat, akik nem tudnak dönteni. Hogyan is tudnának dönteni olyan kérdésben, amelyről 85 éven keresztül a hallgatás, az elleplezés politikája folyt - tette fel a kérdést. Az ügy érzelmi vonatkozásait egy kárpátaljai barátjának szavaival illusztrálta, aki azt mondta: ha sikertelen lesz a népszavazás, akkor a magyarországi bevásárló turisták Beregszászon tegyék ki a kocsijuk szélvédőjére, miként szavaztak december 5-én, hogy ne verjék be a kocsi ablakát. A jelenlegi helyzetet kényszerpályának tartja Duray Miklós, amelybe a politikai mulasztás miatt kényszerültünk. A státustörvénynek a Medgyessy-kormány idején bekövetkezett elsorvasztása, illetve az össznemzeti érdekek szempontjából előkészítetlen európai uniós tagság előre jelezte azt, hogy az úgynevezett kettős állampolgárság kérdése napirendre fog kerülni -mondta. Álláspontja szerint meg kellett volna előzni a jelenlegi helyzetet. Erről az ügyről nem szabadna népszavazással dönteni, de nincs más választásunk - jelentette ki Duray Miklós.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek