Európa nyert velünk
Az Európai Néppárt a bővítést megelőzően is az Európai Parlament domináns szereplője volt, május 1-jét követően ez csak erősödött - jelentette ki Schmitt Pál egy nemzetközi konferencián csütörtökön Szegeden.
Dátum: 2004-11-25 19:15:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=31468
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:58:06.889603, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
"Sokan prognosztizálták, hogy a posztkommunista országok csatlakozásával ez a vezető szerep eltűnik. Éppen mi, a Varsói Szerződés volt tagjai bizonyítottuk, hogy nem gyengítjük, hanem számában és arányában is erősítettük az Európai Néppártot" - mondta a pártszövetség európai parlamenti magyar delegációjának vezetője A kis és közepes méretű országok mozgástere az európai integrációban című nemzetközi konferencián.
A 732 parlamenti tag között 268 az Európai Néppárt - Európai Demokrácia nevű képviselő csoport tagja, ez az egyetlen pártszövetség, melyben mind a 25 tagállamból ülnek küldöttek - tudatta a politikus.
Hozzátette: az Európai Néppártban kiemelt súllyal bírnak az újonnan csatlakozó országok tagpártjai.
"Az Európai Néppárt tud nemzetek feletti érdekeket is képviselni" - mondta. A pártszövetség célja a versenyképesebb, demokratikusabb, a polgárokhoz közelebb álló Európa létrejöttének elősegítése - közölte a politikus.
Magyarország az Európai Parlamentben betöltött bizottsági helyek folytán olyan pozícióba került, hogy aktív befolyásolója, támogatója lehet a szomszédos országok csatlakozási folyamatának - mondta a képviselő.
"Ezzel hozzájárulhatunk jogrendszerűk európai normáknak megfelelő átalakulásához, a kisebbségi jogok garanciális megőrzéséhez" - mondta Schmitt Pál.
A unió föderális átalakulásával kapcsolatban a képviselő kifejtette, a néppárt erős, versenyképes, demokratikus és egységes Európát akar, ahol az egységben meg van a sokszínűség.
Az újonnan csatlakozott országoknak fel kell gyorsítaniuk integrálódásukat, ha nem akarnak kimaradni bizonyos folyamatokból, nem akarnak másodosztályú utassá válni - hangsúlyozta.
A visegrádi országoknak bizonyos kérdésekben egységes álláspontot kell kifejezniük. Schmitt Pál példaként a munkaerő szabad áramlását korlátozó átmeneti időszak lerövidítését, a mezőgazdasági támogatások egységesítésére vonatkozó szabályokat, és az autópálya-építési programok folytatását említette.
MTI - fideszfrakcio.hu