Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Buldózerek fenyegetik a Margitszigetet

Könnyen előfordulhat, hogy éppen Gyurcsány Ferenc miatt hiúsul meg a 2006-os budapesti úszó Európa-bajnokság. A kormányfő még sportminiszterként döntötte el, hogy az előzetes tervekben szereplő lágymányosi helyszín helyett Magyarország talán legértékesebb védett közparkjában, a Margitszigeten épüljön fel a rangos versenyhez szükséges úszókomplexum.


Dátum: 2004-11-26 06:58:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=31476
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:58:09.589535, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Ha a terv megvalósul, a mostani Hajós Alfréd uszoda szomszédságában, két és fél hektárnyi zöld terület kiirtása és hatvannyolc öreg fa kivágása árán készülnek el a medencék, parkolók és más kiszolgáló egységek. A beruházás miatt be kell zárni továbbá a Fővárosi Vízművek egyik, ezekben a napokban átlagosan 16 ezer embernek kitűnő minőségű vizet adó csápos kútját, amely a kiszemelt területen helyezkedik el. Endrédy István fővárosi képviselő szerint a vízügy 160 éves történelmében nem volt példa arra, hogy egy építkezés miatt tömjenek el egy jól működő kutat. Miközben neves közéleti személyiségek tiltakozó akciót indítottak a közpark megvédéséért, a hatóságok sorra hozzák meg a korábbi döntésüket felülbíráló hozzájárulásaikat. Félő, hogy a jogállamiságot kikezdő intézkedéssorozat hosszú perek sorozatához vezet, így a beruházást személyes ügyként kezelő kormányfő makacssága vezet majd a bajnokság kudarcához.

Százegy aláíró - köztük bírók, orvosok, ismert színészek, professzorok és művészek - nyílt levélben kérte Gyurcsány Ferenc kormányfőt: térjen jobb belátásra a Margitsziget beépítésének ügyében:

Nyílt levél Gyurcsány Ferencnek úrnak, Magyarország miniszterelnökének

Tisztelt Miniszterelnök Úr!

Ön nemrégiben nyíltan támogatásáról biztosította azt a tervet, mely szerint a Margit-sziget közepén, a Hajós Alfréd Uszoda mellett egy új uszodakomplexumot építenének fel a 2006-os úszó EB megrendezése indokával. Engedje meg, Miniszterelnök Úr, hogy mi, a létrehozandó "Mozgalom a Margit-szigetért Egyesület" alapítói és szimpatizánsai felhívjuk figyelmét az alábbiakra:

Nem hisszük, hogy Magyarország 93000 km2 területén csak Budapest és talán az ország egyik legszebb védett közparkja lenne alkalmas helye ennek a létesítménynek. Ebbéli meggyőződésünket alátámasztja az is, hogy a korábban tervezett lágymányosi (vagy akár a Kőér-utcai) helyszínek megközelíthetősége is lényegesen kedvezőbb, s egy új uszoda iránti lakossági igény és a kihasztnáltság is jóval nagyobb lehetne.

Mindez azt indokolja, hogy az egyébként az adófizetők pénzéből felépülő létesítmény ott legyen, ahol a legnagyobb társadalmi hasznot hozza és jóval kisebb környezeti kockázatot jelent.

A tervezett építkezés 3 ha szigeti zöldterület igénybevételével járna. Emellett veszélyeztetheti a páratlan értékű Margit-szigeti ivóvízbázist, s ezen az sem változtat, hogy a Vízművek októberben úgy döntött, "önként" be kívánja tömedékelni azt az építkezés útjában álló, egyébként 16000 fővárosi lakost kiváló minőségű ivóvízzel ellátó kutat, melynek működtetését ugyanez a Vízművek nyáron - mikor Ön még nem volt miniszterelnök - még nélkülözhetetlennek tartotta.

Szeretnénk felhívni Miniszterelnök Úr figyelmét arra is, hogy az építési engedélyezési eljárás során már eddig is igyekeztek kihasználni a jogszabályok közötti kiskapukat, s ennek a veszélye a jövőben is fennáll. Bízunk abban, hogy egy demokratikus jogállamban ezt senki nem teheti meg.

Tisztelt Miniszterelnök Úr! Gondolt-e Ön arra, hogy ha engedélyeznének egy ilyen építkezést, ezzel milyen folyamatot indíthatnának el? A Magyar Úszó Szövetség elnöke máris úgy nyilatkozott, hogy 2009-ben ugyanitt VB-t rendeznének, s ehhez további bővítésre, újabb margit-szigeti területekre lesz szükség. S már más beruházók is jelentkeztek és méginkább jelentkezni fognak azon igényükkel, hogy ők is ezen a különlegesen értékes zöldterületen és vízbázison építenének "az uszodával legalábbis egyenlő társadalmi hasznosságú" objektumokat.

Tisztelt Miniszterelnök Úr! Amennyiben problémák merülnek fel az EB létesítményeinek időben történő megvalósulása kapcsán, ez azoknak róható fel, akik ragaszkodnak ahhoz, hogy az építkezés egy erre teljesen alkalmatlan területen valósuljon meg. Még nem késő újragombolni a kabátot és más helyszínt keresni. A Margit-sziget védelmében fellépők, a környezetvédők és az ügy minden szimpatizánsa támogatja egy új uszoda építését és az EB hazai megrendezését és azzal is egyetértenek, hogy azt Széchy Tamásról, a magyar úszósport egyik legnagyobb alakjáról nevezzék el.

A Margit-sziget azonban Budapest legértékesebb, sok tízezer hazai és külföldi látogató által élvezett és csodált parkja, egyik gyöngyszeme, s talán nem is kicsit a "város tüdeje" is. Magunk és a minket követő nemzedékek érdekében nem fenyegetheti egy súlyos és visszafordíthatatlan környezeti ártalmakkal járó építkezés. Kérjük Miniszterelnök Urat, hogy a fentieket mérlegelve a tervezett helyett hasonló lelkesedéssel támogassa a megfelelőbb helyszínen történő megvalósítást.

Egyetértünk a nyílt levél tartalmával és hozzájárulásunkat adjuk ahhoz, hogy nevükkel szerepeljünk :

Dr. Ángyán József - egyetemi tanár, Szent István Egyetem, Környezet- és Tájgazdálkodási Intézet igazgatója

Dr. Dimény Judit - egyetemi tanár, Szent István Egyetem

Prof. Dr. Csemez Attila - az MTA doktora, tájépítész mérnök, tanszékvezető egyetemi tanár, Budapesti Corvinus Egyetem, Tájtervezési és Területfejlesztési Tanszék

Dr. Csima Péter - táj- és kertépítész mérnök, egyetemi tanár, Budapesti Corvinus Egyetem, Tájvédelmi és Tájrehabilitációs Tanszék

Prof. Dr. Gánti Tibor - a biológiai tudományok doktora

Hager Ritta - Kossuth-díjas textilművész

Dr. Kürthy István - a Margit- sziget nyugalmazott főkertésze

Dr. Mészáros Zoltán - egyetemi tanár, Budapesti Corvinus Egyetem, Kertészettudományi Kar

Dr. Szalai István - a MTA doktora, nyug. tanszékvezető egyetemi tanár

Prof. Dr. Vida Gábor - egyetemi tanár, a MTA tagja, MTA Ökológiai és Botanikai Kutatóintézet

Németh Lajos meteorológus

Székhelyi József színházigazgató

Andor Tamás operatőr-rendező

Füsti Molnár Géza énekes

Dr. Falus György főorvos

Mészöly Kálmán futballedző

Konrád György Tátrai-vonósnégyes

Malek Miklós zeneszerző

Horváth Zoltán főrendező

Bakacsi Béla előadóművész

Nyakas Szilárd újságíró

Rátonyi Róbert zongoraművész

Orosz János színművész

Karsai István színművész

Dr. Sándor Tamás főorvos

Dr. Schaffer Anna Főorvos

Dr. Várnai László főorvos

Dr. Bognár Eszter főorvos

Dr. Bodó Mihály főorvos

Dr. Koch Gyula főorvos

Nagy Csaba elnöki tanácsadó

Mati Görgy énekes

Bodó János operatőr

Kövesdi Zoltánné főtitkár

Király Tibor zenész

Rónai Lehel zenész

Kubovics Andrea zenész

Csikós Hajnalka zenész

Gazsik József zenész

Géher Ágnes zenész

Tóth Lajos zenész

Nagy András zenész

Gazsik Lóránt zenész

Magyar Gábor zenész

Pogány György színművész

Schramek Géza színművész

Zubornyák Zoltán színművész

Albert Gábor színművész

Korognai Károly színművész

Konrád Antal színművész

Dr. Kosztola Tibor szinkronrendező

Varga János létesítményvezető

Kertész András TV-rádió műszerész

Jakab Géza vállalkozó

Németh Gábor vállalkozó

Dr. Szalai Károly vállalkozó

Rácz Péter vállalkozó

Prof. Dr. Szécsi Ildikó ügyvéd

Orbán József főmérnök

Major István nyugdíjas

Domoszlai László nyugdíjas

Nagy László nyugdíjas

Hadas János mérnök

Szabó Zoltán mérnök

Németh Jenő kertészmérnök

Dr. Lajos János pszichológus

Littner Iván cégtulajdonos

Popovics László cégtulajdonos

Soltész Gábor üzletház-tulajdonos

Balázs Béla főelőadó

Holló Béla mérnök

Holló Béláné

Domoszlai Gyula nyugdíjas

Seipert Rudolf nyugdíjas

Herczeg István nyugdíjas

Kocsári Sándor nyugdíjas

Liebentritt Béláné nyugdíjas

Puskás Imréné nyugdíjas

Szalai Károly nyugdíjas

Salgó György nyugdíjas

Szeiler Mária asszisztens

Hlatky Zsuzsa programozó

Waltner Ildikó szerkesztő

Temesvári Katalin főelőadó

Pintér Zsuzsa ügyintéző

Kemény Eszter főelőadó

Veszeli Cecília könyvtáros

Dr. Bánkuti Péter mérnök

Kálnai János menedzser

Dr. Negri Ninóné nyelvtanár

Papp Viktor artista

Pressmayer József nyugdíjas

Szigeti László lelkész

Török Gusztáv nyugdíjas

Dr. Turi Mária bírónő

Somogyvári D. György (George D. Somo) újságíró

Dr. Bakonyi Éva orvos

Forrás: Magyar Nemzet

fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek