Blokád az ukrán kormányépületek körül
Az ellenzék élőláncot alkot a fontosabb kijevi kormányépületek körül. Békés blokádról van szó - mondják. Juscsenko hívei tárgyalásba bocsátkoztak az épületeket őrző különleges rendőri alakulatokkal. A válság felszámolásának elősegítésére Kijevbe utazik Javier Solana az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője.
Dátum: 2004-11-26 09:07:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=31479
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:58:10.490892, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Körbezárta az ukrán legfelsőbb hatalmi szervek központi épületeit péntek reggel az ellenzék néhány ezer híve, hogy megakadályozza az érintett hivatalok tisztviselőinek munkába állását.
"Békés blokádról van szó, és igyekszünk mindent megtenni,hogy elkerüljük a provokációkat vagy az összeütközéseket a rendőrséggel és a rohamosztagokkal" - mondta el az államfői rezidencia körül kialakított élőlánc helyi szervezője.
Az ellenzéket vezető Viktor Juscsenko stábjának agitátorai a helyszínen tárgyalásba bocsátkoztak az épületeket őrző különleges rendőri alakulatokkal.
A tüntetők teljesen körbevették a kormány és a legfelsőbb tanács (a törvényhozás) épületét is, s az élőlánchoz folyamatosan csatlakoznak a narancssárga zászlós ellenzéki tüntetők újabb és újabb csoportjai.
MTI - fideszfrakcio.hu